2. rész

2.

„Ezek nem tudják,
milyen érzés megküzdeni az életért egy halott világban, ahol a nap satnyán lóg az égen, mintha kiégett
volna belőle minden tüzelőanyag.“

A mai nap nem történhet semmi rossz – gondolta Ria, ritka dolog az olyan család, mint az övé… Alex-el együtt ünnepelték a születésnapjukat. Ria a 18. Alex pedig a 28. Születésnapját. Épp 10 év volt közöttük és egy napon születtek…

- Félsz? – kérdezte Adam, mikor az erdőben sétáltak
- Nem, éhes vagyok - nyafogta Ria
- Akkor haladjunk, Alex már vár rank… - morgott a fiú, láthatóan nem volt oda a vadászatért…
- Alex… - motyogta maga elé a lány, mikor megpillantott egy alakot fáklyával a kezében a fák között.
- Végre, hogy ideértetek…
Alex léptei szinte döngtek mögötte, ahogy lépkedett, megtorpant egy pillanatra amikor egy zöldes fény elsuhant mellette.
Ria felemelte íjját és megfeszítette ujjai között a nyilat szorítva. Látta a mozgást maga előtt, majd elengedte a nyílvesszőt, ami süvítve szelte át a levegőt és egyenesen az állat bőrébe fúródot. Halkan valami imát mosrmolt a nyúl lelkéért, miközben felemelte a tetemet. Nem szeretett vadászni, ha a fiúk nem lettek volna, valószínűleg eléldegélt volna magokon és zöldségeken…
- Mi van, lemerevedtél? – hallotta meg Adam hangját és épp válaszra nyitotta volna a száját, amikor rájött, hogy a kérdés Alexnek szólt, aki még midnig a mellettük elhaladó valaminek a hűlt helyét bámulva állt az ösvény széléln…
- Nem, csak láttam… valamit…
- Mit? – Horkantott fel Adam…
- Valami zöldes fényt… - kezdte volna, de a másik félbeszakította…
- Ennyire éhes vagy… már hallucinálsz is? – nevetett fel… volt valami zavartság a nevetésében…
Alex nem állt le vitázni, tisztában volt vele, hogy látta azt a fényt, bármi is volt az… Adam pedig úgy is hajthatatlan…még egy pillanatig a távolba meredt… aztán elindult a fiú és Ria után..
Delante mosolyra húzta a száját, amikor a bronz hajú fiú hallucinációnak nevezte őt, hiába érzett valami furcsát rajta… de a másik, a fekete hajú… a tekintete elárulta a kíváncsiságát
Most a fák lombjainak takarásában követte őket. A lányra terelődött a tekintete. Nem látott még embert, aki ennyire érdekelte volna. Már akkor felkapta a fejét, amikor a lány olyan könnyedén levadászta a nyulat, ügyes volt… Az ágakon kúszottés úgy figyelte a kis csapatot. Rezzenéstelen arccal bámulta a lány apró termetét és kecses hangtalan járását. A levegőbe szippantott akár egy állat, zöld szemei megcsillantak, ahogy magába szívta a környező illatokat. Az állat vérének édes szagát, a lány bőrének és hajáának kellemes gyümölcsös illatát… érezte a bronz hajú fiú jellegzetes illatát is… amit a vonzalom okoz…
- Nahát… - fújta ki a levegőt, amire nem volt szüksége… Bosszús let, bár maga sem tudta, hogy miért… ő nem ilyen kicsinyes… ez nem lehet féltékenység…
Az ágon maradt, nem követte őket tovább… mikor hallótávolságon kívül kerültek, leugrott rejtekhelyéről és sebesen elszáguldott eredeti célja felé…

Ria a koncert alatt a színpad szélén állt. Josh rámosolygott, amikor kivonultak, amolyan bocsánatkérően, Adam pedig morgott valamit, de nem értette... az előző este járt a fejében, amikor a fiú mellé feküdt… elmondtam már, hogy szeretlek –jutottak eszébe Adam szavai…
Behunyta a szemét így próbálta elhessegetni a gondolatot a fejéből... De Adam nem hagyta... egyenesen rá bámult... kék szemeit a tekintetébe fúrta... és már újra a lelki szemei előtt látta... mi lett volna ha ottmarad és vele alszik a kicsi ágyon… vajon Adam is úgy ölelte volna át, mint Alex? Védelmezőn, vagy inkább más felé kalandozott volna a kettejük között lévő… valami…
Adam elfordította a fejét, ezzel megzavarva a pillanatot és végre eleresztette a lány tekintetét... újra a tomboló tömeg felé fordult... most Ria Joshra meredt... a fiú észrevette... most mosolyogva nézte... megértően... valószínűleg a több élettapasztalata miatt, pontosan tudta, mi történik a lány fejében... Ria nyelt egyet, majdnem elsírta magát a bűntudattól... igen is érezett valamit Adam iránt és ezt nem lehet többé nem tudomásul venni... Makacsul ellenállt a kitörni készülő könnycseppnek... de a harca hasztalan volt... ő nyert, végig folyt az arcán és eldöntötte... mostantól a minimálisra kell csökkentenie a találkozások számát Adam-el, ami igen csak nagy kihívás lesz, tekintve, hogy tulajdonképpen már ott lakott náluk... de akkor is... el kell kerülnie őt...

- Minden rendben? - kérdezte valaki a háta mögött... nem ismerte meg... a nő vékony alakját körül ölelte a a sötétség... a szeme nem szokta meg a villogó fényeket és a sötétséget egy hamar...
- Ria... - szólalt meg újra a fény felé lépve...
- Anyu? Te meg... mit keresel itt?
- Megnézem a kisfiam fellépését... - mondta olyan természetességgel mintha nem évekkel hanem csak órákkal ezelőtt váltak volna el...
A lány megrázta a fejét, értetlenül állt az anyja előtt előtte... a nő tökéletes volt, olyan, amilyenről Ria részletes karakterleírást készített volna… Ő soha nem lesz ilyen- gondolta... Anne fekete haja a dereka alá omlott gyűrűzve, fehér farmert, hozzá illő fehér felsővel és egy fehér tűsarkú szandált viselt... minden lépéséből áradt a kecsesség... Már a lánya előtt állt, amikor az érezni kezdte a jellegzetes illatot... emlékezett rá, Anne mindig is ezt a parfümöt használta... édes émelyítő illat volt... valamiért gyűlölte mindig... a gyomra liftezni kezdett...
- Ria... sajnálom, de... muszáj volt elmennem...
- Persze... - prüszkölt... még mindig a hányingerrel küzdve...
- Ma van a születésnapotok... azért jöttem vissza... mert lesz mit megbeszélnünk... -... széttárta karjait és a lány felé lépett még egyet... - Szóval... megölelhetlek?
Ria maga sem tudta miért nem mozdult, talán a meglepetéstől… Anne a karjaiba zárta... jóval magasabb is volt a lánynál ami bosszantotta… bosszantotta a tökéletessége, amit ő soha nem érhetett utol...
- Anyu... én nem tudom, hogy mi folyik itt... de, minden rendben van velünk... miért jöttél vissza...
- Mondtam, hogy elmondok mindent... de csak, ha Alex és Adam is velünk lesz...
- Én nem tudom, hogy meg tudok e bocsájtani... Adam- nek mi köze van ehhez? – lesett fel az arcára, de a nő hajthatatlan volt
- Megértem... de ha mindent tudsz... majd végig gondolod... most pedig, elmondod miért sírtál?
- Nem hiszem... hogy tudnál segíteni...
- Talán megpróbálnám... mégis csak az anyád lennék... – Ria ciccentve felnevetett...
- Már bocs, de akkor sem voltál ott, amikor Alex eltűnt, vagy amikor elkezdtem menstruálni... el tudod képzelni milyen kínt éltem át, amikor Adam megmagyarázta, hogy mi hogy működik? Vagy amikor először volt fiúm... vagy amikor először csókolóztam... vagy amikor... apu meghalt... - nyögte az utolsó szavakat lassan...
- Ria... én... komolyan el fogom magyarázni... de kérlek... hagyd, hogy segítsek, ha már pont most kerültem elő...
- Rendben... ha ennyire ki akarod próbálni az anyaságot... - vigyorogtam gonosz módon... - Látod... ő ott Josh...
- Josh... tudom... azért nem vagyok felkészületlen...
- Remek... nos Josh a...
- Együtt vagytok értem... - mosolygott... - eddig egész jól megy az anyaság.... - volt valami gyermeki a mosolyában... az egész megjelenése nem volt épp anyás... olyan volt mintha csak pár évvel lenne idősebb a lányánál... vagy még annyival sem…
- Nem… nem vagyunk együtt… mármint megcsókolt engem, de nem ez a baj…
- Akkor... Adam a baj? Annyit tudok, hogy ő vigyázott rád, és hogy most a házuunkban lakik…
- Apu... házába... – vágta Ria hirtelen anyja fejéhez ... akaratlanul... mire az elfintorodott - jó... igyekszem... – ígérte…
- Szóval Adam...
- Igen... ő pedig... azt hiszem komolyan szeret engem... és erre ma jöttem rá... majdnem... megcsókolt és azt hiszem érzek valamit... rettentően mérges vagyok ezért magamra... - anyja szeme furcsán felcsillant... mintha valaminek megörült volna egy pillanatra, de aztán csak meredt Adamre...
- Pedig az a másik fiú... Josh... komolyabbnak tűnik... talán nem kéne egy vad "rossz fiú" miatt… fontolóra vehetnéd, hogy talán ő a jobb megoldás…
- Honnan tudod, hogy Adam milyen?
- Hát úgy... csak... csak... gondolom... - mondta hirtelen zavarodottan...
- Rendben, nos... akkor már tudod, mi a bajom, most pedig, hagyom, hogy gyönyörködj a fiadban... megyek dohányozni...
- Veled tartanék inkább... nem akarom megzavarni Alex-et... ha esetleg meglát...
- Jó... mennyünk...
A hátsó kijáratig vezető úton félhomály uralkodott... Ria nehezen haladt előre... hiányzott a szemüvege is, mert fájni kezdett a feje... Uhu... jutott eszébe... mire elmosolyodott...
Végül kivágta az ajtót és végre rágyújtottam. Anyja mellette állt és kérdőn nézett...
- Kérsz? - sziszegte a szájában tartva a cigit...
- Igen... köszi...
- Nem tudtam, hogy dohányzol...
- Akkor ez kölcsönös...
- Amikor elmentél 8 voltam... nem dohányoztam...
- Amikor elmentem én sem dohányoztam, szóval ez... döntetlen...
- Akkor sem értem... itt hagytál minket egy beteg apával... tudod milyen volt... olyan hirtelen felnőni? Nem csak nekem... hiába volt Alex jóval idősebb... de ... Anyu... – nyögte a lány... - Alex... olyan dolgokat tett, amit soha nem fog tudni megbocsájtani magának... és neked meg pláne... nem tudom mire számítasz... én elnéző voltam... de ő...
- Majd kiderül... mindennek megvan az oka... és ha ezt megértitek... akkor talán... megbocsájtotok majd... segíteni jöttem... legyen ennyi elég... egyenlőre...
Mélyet szippantott a cigiből, majd lassan fújta ki a füstöt... Ria még mindig nem hitt a szemének, hogy ott állt... hirtelen olyan távoli problémának tűnt a saját örlődése Adam miatt… mintha évek teltek volna el...
Meredten bámulta az aszfaltot, amin hirtelen cseppek jelentek meg... esni kezdett... csak állt az épület takarásában, a nő mellett aki soha nem volt ott amikor szüksége lett volna rá...
- Vissza kellene mennünk... lassan végeznek...
- Rendben - fújtatott a nő, láthatóan nem volt ideges, de a keze megremegett... amit persze megértett... Alex-el nem lesz egyszerű szembenézni...
Kinyitották belülről az ajtót, ahogy kopogott, majd visszasétáltak a színpad széléhez... épp időben... a ráadást játszották... és épp véget ért... Adam rám nézett, majd a mellettem álló nőn megakadt a tekintete... elköszöntek a közönségtől és felénk indultak el... Alex lehajtott fejjel épp egy törölközőbe temetkezve állt meg a húga előtt.... amikor felnézett újra becsukta a szemét...
- Basszus... - suttogta, mikor megint kinyitotta és még mindig ott állt az, akit nem akart látni... mindenki megállt egy pillanatra...
- Srácok... ő az anyám... - mutatta be végül a kérdőn őt figyelő bandának az ismeretlen nőt...
- Öhh... - nyögtek fel többen... - megyünk öltözni...
- Én is megyek... és szerintem... te is mehetnél... oda, ahol eddig elvoltál... - nézett dühösen anyura...
- Nem lehet... beszélnem kell veletek...
- Nekem nincs kedvem beszélgetni...
- Muszáj... Alex... - parancsolta Anne... mire Al meglepődve bólintott...
- Rendben... egy órát kapsz... otthon várjatok meg... Ria majd elvisz... - dobta a lány kezébe a kocsikulcsot... nem emlékeztem olyan alkalomra, amikor hagyott vezetni... pláne egyedül... - most átöltözök... és megyek utánatok
- Rendben kisfiam...
- Pfff... - hagyta el Al száját a megvetés minden jele... majd eltűnt az öltözőben...
Ria az útra koncentrált, szemüveg nélkül nem látott rendesen, de igazából ismertem az utat, szeretett vezetni és minden rendben lett volna, ha nem az anyja ül mellette, a körmét rágva...
- Én mondtam, hogy ne várd, hogy lelkesedjen...
- De adott egy órát... már ez is haladás...
- Hát nagylelkű volt... - vigyorodott el a lány... - tudod, nagyon megkomolyodott...
- Igen... látom... - nézett ki az ablakon...
Megálltak a ház előtt. Miután leparkolt, a házba sétáltak. Leült a kanapéra, Anne pedig végig simította a kandalló fölötti fotókat... egyiken sem szerepelt... csak az apjuk Al és Ria...
A lány a konyha felé vette az irány felpattanva...
- Kérsz valamit?
- Nem... nem kérek köszi...
A várakozás idegtépő volt... de hamarosan bevágódott az ajtó és Alex lépett be rajta Adam-el a nyomában...
- Adam... vidd el Riát...
- Nem... itt kell lennie... neked is... és neki is itt kéne... - mutatott Adamre...
- Ez az én házam, szóval ne oszd itt a parancsokat... meséld el amit szeretnél... ha kellünk hozzá hát itt vagyunk...
- Én inkább kimegyek cigizni... - mondta Adam... de Anne elkapta karját… - kérlek… - a hangja olyan bizalmaskodó volt, hogy Ria-t kirázta a hideg
Mind a négyen leültek és mint kiderült… várták a magyarázatot... hogy miért tűnt el majdnem 10 évre...