A prologus vége és 1. rész

Csak akiket meghívtam!
 Így olvashattok, ennek az az oka, hogy nem szeretném, hogy sokan lássák az írásomat... remélem tetszik :)

 Prologus vége

Az ágyon feküdt épp próbálta kipihenni az éjszakai rosszullétet, amikor a bátyja berontott és mint egy dúvad elkezdett a szekrényében turkálni...
- NE MÁÁÁR - üvöltött rá a lány
- Elvetted a kedvenc tőrömet már megint...
- Alex, megesküszöm, hogy nem láttam a hülye tőrödet… és nagyon örülnék, ha előbb kérdeznél és utána támadnál le...
- Mi van bagoly... minek az a szemüveg? - Támasztotta meg a nyikorgó szekrényajtót a fiú
- Ha nem látnád tanulok...
- Hé kiscsaj... hogy megy, haladsz? – vágott közbe Adam... Adam Moor, rég ismerte, mikor Alex eltűnt, ő nevelte… aztán, mikor a bátyja előkerült hosszú évek után a fiúval megalakították a zenekart, ami mostanra világsikereket ért el…
- De jó, hogy itt vagy... nincs más akit fáraszthatsz? - Nézett rá morogva, majd elfintorodott dühében
- De harapós ma valaki... csak vissza ne harapjak... – hajolt egész közel hozzá Adam...
- Ez nálam nem jön be... - állta a tekintetét, pedig már a száján érezte forró leheletét...
- Kár... - vonult ki lehajtott fejjel... – Uhu – gúnyolódott a lány szemüvegén
- Marha vicces vagy! - Kiabált utána...
- Hagyd rá - vigyorgott Al - Ria tényleg nem láttad a tőrömet, vadászni kell mennünk újra… fontos lenne…
- Nem... - A világ leghülyébb nevének tartotta a sajátját, bár valójában Ariana volt a teljes neve, de ezt egészen kis kora óta nem hallotta, csak, ha nagyon kihúzta a gyufát.
Beletemetkezett a tanulásba…
- Ria!!!! - üvöltött újra Alex, ezúttal, a ház földszintjéről. A lány fújtatott mérgében, amiért megint megzavarta őt…
- Mi van már?
- Menned kell... kértél hogy szóljak...
- Ohh kösz Alex... – felkapta a táskáját és már rohant is kifelé.
- Hallod UHU rajtad maradt a szifonszemüveged... - kiabált utána Adam a kanapén terpeszkedve...
- Kösziiii... – morgott rá, miközben elviharzott…

1.

„A Nap nem más, mint hevesen lángoló üzemanyag (...). És amikor ez a mi csillagunk, ez a különben egészen átlagosnak nevezhető csillag kifogy az üzemanyagból, akkor örök sötétségbe borul a Naprendszer.”

Az újabb rémálomból éles hang ébresztette a lányt. Csöngettek. Adam és Alex előző este óta nem kerültek elő, de a lány nem is várta még, hogy megérkezzenek a két fiú rendeszeresen eljárt otthonról és néha Ria is csatlakozott hozzájuk...
Ria kelletlenül fújtatott egyet.
- Ki vagy?
- Adam!
- Akkor gyere be – kiabált ki...
- Elhagytam a kulcsomat... – Már megint... gondolta gúnyosan Ria, majd miután elfordította a reteszt az ajtón, hangosan kattant a zár. Adam előtte állt.
- Pocsékul festesz – közölte a lánnyal. Arcán a vonások épp olyan tökéletesek voltak, mint szinte világító kék szemei. Ria sokszor gondolkozott el rajta, hogy tulajdonképpen milyen jóképű. A sápadt bőre, a ritka színű, bronz haja... még a hamiskás mosolya is, ami olyan csibészessé tette... de a lányt mindig megzavarta valami... az az apró sárgás csillanás a szemében... mintha mindig elhallgatna valamit...
- Köszi, csak... nehéz éjszakám volt.
- Megint rosszat álmodtál? – kérdezte, miközben a fiú kirázta hajából a vizet, majd lerúgta magáról a véres, fekete tornacipőt. Ria elfintorodott.
- Megint ugyanazt álmodtam, apuról, aztán a menekülésről, meg arról a valakiről...
- Talán valami emlék... a Napháború előttről...
- Én nem éltem akkor... ráadásul amikor a nap kialudt...
- ...majdnem minden emlék eltűnt azelőttről... én is tudom, de... ki tudja, talán ez olyan emlék, ami nem a tiéd, talán valaki mesélt valamit és te elfolytod... nem olyan, ami eltűnt. Alex azt mondta...
- Ő hol van? Megint eltűnik? – Adam kék szemei dühösen villantak...
- Ne csináld ez Ria... tudod jól, hogy nem ő döntött így...
- Nem, nem tudom, ahányszor megkérdezik, mindig már és más mesét talál ki róla, hogy merre járt. És én csak azt tudom, hogy amikor kicsi voltam... ő eltűnt.
- Én most elmegyek fürdeni – mosolygott a lányra... – nem jössz?
- Pff... fürödjön veled a rossz nyavaja...– fújtatott Ria, majd a gondolatba is beleborzongott. Nem csak Adam miatt... A víz állandóan hideg volt a háború óta.
Felvette fekete kapucnis pulóverét. Az órára pillantott. Délután négy.
- Megyek! – kiabálta be a fürdőbe a lány.
- Hova? – nyitotta ki az ajtót Adam, épp a haját törölte, fekete farmerja a csípőjére csúszott, és a szárán taposott, miközben mezítláb átsétált a szobán.
- Tudod, hétfő van, felolvasóestet tartanak a régi könyvtárban.
- Maradjunk abban, hogy pár nyomi, mesél egymásnak egy romos épületben... – elhúzta a száját.
- Én is nyomi vagyok...
- Nem... te csak Uhu vagy... ne hagyd itthon a szemcsidet... nem tudom, honnan szereznénk újat, ha elhagynád...

A felolvasó estek egyszerűsége volt a legjobb dolog a Napháború óta. A hozzá hasonlóan nagy fantáziával megáldottak kis csoportja gyűlt össze ilyenkor, és felolvasták az agyszüleményeiket. Ria általában csak hallgatta őket, túl szégyenlős volt, hogy felolvasson bármit is abból, amit ő maga írt.
Már késő este volt, amikor végetért, nem mintha ez sokat változtatott volna a helyzeten. A sötétség miatt az utcai lámpák folyamatosan világítottak mindenhol. Most sem volt ez másképp.

Meglátott egy ismerős arcot, de nem Alex volt, hanem Josh... Josh Fellings, a bátyja zenekarának gitárosa… Sötét, hosszú haját az arcába fújta a szél, ahogy felé sétált, és máris mosolyra húzta a száját...
- Hé kislány, kell egy fuvar?
- El sem hiszem, hogy épp erre jártál...
- Ne is hidd... a hülye bátyád kért meg, hogy jöjjek el érted...
- Jesszusom, azt hiszi, hogy képtelen vagyok haza menni egyedül...
- Na... én éhen halok... eszünk valamit?
- Jó, legyen...
Valami eldugott kis helyre ültek be... Ria a felismerhetetlen salátának csúfolt valamit rágcsálta ő pedig mesélt valamit Alex és Adam számára kitalált szívatásról, amit a többiekkel terveznek...
- Ria, szeretnék kérdezni valamit...
- Igen?
- Mi a bajod Adam-el?
- Áhh... igazából ez elég összetett... állandóan kóstolgat, ráadásul nem tudom komolyan venni, akármikor voltunk valami buliban mindig más csajjal jelent meg, pont mint a tesóm... és az a rengeteg rajongó... tudod én nem szeretnék ilyen módon a reflektorfénybe kerülni...
A fiú keserű mosolyra húzta a száját
- Ezek szerint nem lennél együtt olyannal, aki híres?
- Nem hiszem...
Lehajtotta a fejét egy pillanatra...
- De persze ki tudja mit hoz a jövő...
- Hát, mindenesetre remélem megtalálod azt aki boldoggá tesz...
- Köszi - mosolygott rá a lány... - te is megérdemelnéd a boldogságot... tényleg... soha nem láttalak még senkivel...
- Várom az igazit... - mosolygott vissza
Némán sétáltak az úton a házig…
- Bejössz?
- Igen, megbeszélés lesz...
- Akkor mehetünk? - nézett a fiú szemébe...
- Persz... - Kezdett bele, de elkapta a lány karját, ahogy elindult volna... - várj Ria... biztos, hogy nagyon zavarna, ha valaki híres? – húzta magához... ő pedig egy pillanatig hagyta magát... de aztán feleszmélt…
- Igen... Nem... talán ezt mégsem kéne... – húzódott el Ria… - sajnálom… - suttogta, majd besétált a házba.

Mindenki elpárolgott az este, hosszú magyarázkodás után Josh is távozott... Adam-et viszont nem lehetett kitenni. Makacsul elaludt a kanapén... Alex próbálta felkelteni, de nem sikerült...
- Nincs hol laknia?
- Jajj ne legyél már ilyen... itt nőtt fel, több joga van itt lenni mint neked… és utálja, hogy egyedül van... - magyarázta a bátyjának Ria
- Jó, ez rendben, de lassan már itt lakik...
- Nem elfér?
- Deh... – nyögte a fiú - Felnőttél Ria... – támasztotta meg az ajtófélfát…
- Nem volt más választásom... megyek aludni...
- Én… sajnálom…
- Jó éjt... – választotta újra a menekülő utat, nem tudta, mikor tudja megbocsájtani Alex eltűnését…
- Neked is... – Alex lehajtotta a fejét de még nézte, ahogy húga elvonul a fürdőszoba felé.

A jéghideg zuhany után Ria az ágyban feküdt, de alig bírt pihenni. Csak forgolódott, amikor nyílt az ajtó. Adam tántorgott felé...
- Mit keresel?
- Ágyat, ahol ki tudom nyújtani a lábam...
- Ha már ilyen hosszú...
- Haha... nagyon vicces...
- És miért az én szobámban keresel ágyat?
- Mert a te ágyad kényelmes... - ledobta a cipőjét és pofátlanul leült az ágy szélére... arréb taszigálta és mellé feküdt...
- Aztán semmi tapi... - vigyorgott...
- Te mekkora...
- Csssss hagyj aludni te UHU... ne huhogj...
- Adam...
- Na...
- Miért akarsz itt aludni?
- Tudod miért… elmondtam már, hogy szeretlek – A fiú, ahogy felemelte a fejét és egyenesen Riára bámult, érezte, hogy felé hajolna… minhta valami mágnes húzná…
- De ez nem helyes… - fordította el a fejét hirtelen
- Akkor sem adom fel... – mosolyodott el Adam, majd a hátára fordult… - de hallod Uhu... aludj mostmár...
Mikor egyenletesen szuszogott a fiú, Ria kiszökött mellőle... nem akart a fiúval aludni… túlságosan közeledett felé újabban Ria pedig ezt nem akarta... végre elhelyezkedett a kanapén, amikor a konyha felől furcsa hangokat hallott... amikor felkapcsolta a villanyt, azt sem tudta hova nézzen... Alex kergetett valamit veszettül…
- Mi a fene? – állt döbbenten a lány
- Patkány
- Ja... én inkább megyek.. bocs... – morogta Ria
- Kösz a segítséget!!! – kiabált utána bosszúsan a bátyja…
A terasz volt a mentsvára... betakarózva ücsörgött egy napozóágyon, cigi lógott a szájából, amikor a bátyja mellé lépett...
- Megvan?
- Kiraktam… Miért nem alszol?
- Adam befoglalta az ágyamat.
- Szóval… még mindig úgy gondolod, hogy elfér? Amúgy meg, azt hiszem mi keltettük fel... még itt feküdt, amikor... elkezdem harcolni a patkánnyal - elnevette magát megint...
- Biztos, hogy felébresztettétek...
- Alszol velem?
- Ha megfürdesz... - vigyorgott rá a bátyjára
- Már megfürödtem, te kis hülye... – borzolta össze húga világosbarna tincseit.
Végül egy ágyba préselődve aludtak. Alex átölelte húgát védelmezőn, mint kiskorukban, mikor még mind a ketten féltek a mumusoktól...