5.rész

5.

„Az angyali városból már elköltöztek rég az angyalok,
A többiek meg a zajban nem hallják az égi dallamot.”

Ria némán bámulta a szőke lányt... láthatóan egy cseppet sem zavartatta magát, lehuppant a kanapéra, mint aki otthon van, testvére pedig szoborként állt egy helyben.

- Cori, talán elmondhatnád, hogy... hogy kerültetek ide... - Szólalt meg végül Adam, miután a lány felhívta rá a figyelmét, hogy utálja ha a teljes nevén szólítják... Delante nekidőlt a falnak hanyagul, ettől csak még arrogánsabbnak tűnt... Ria épp szóra nyitotta a száját, de szerencsére Cori meg előzte.

- A tanács természetesen évek óta figyeli a külső világ vámpírjait és vadászait... amikor Anne Lunareth felkereste a gyerekeit... tudták, hogy valami történni fog... azt hitték eddig, hogy a fiát rejtegeti, aki már vampire lett, sejtésük sem volt róla, hogy a lány egyáltalán… létezik és, hogy ő fog átváltozni... de aztán a vér szaga gyorsabban terjedt mint a hírek. Delante a külső tanács tagja, ezért rögtön tudtuk, hogy mi történt... ezért is jöttünk. A láthatatlanná válás a mi képességünk, családi örökség… de nem sejtettem, hogy ma hasznát vesszük... ahogy azt sem, hogy Sebastian itt lesz... hamarabb jött el hozzád, mint az bárki várta volna... azt hittük, talán meg is halt...

- Hát láthatóan eléggé életben van... - szólalt meg Dante... úgy méregette Adam-et mint aki menten elfintorodik... Ria elgondolkozott, hogy vajon csak ő látja ezt, vagy a fiúnak komoly problémái vannak...

- Cassiel és Rise is nemsokára ideérnek, ők mindketten... a tanács tagjai... Delante tekintete most a Ria-ra vándorolt és halványan elmosolyodott, ajkai lágyan húzódtak mosolyra, még így is olyan volt mint egy szobor. Továbbra is a pengeéles tőrrel játszadozott, amitől a lánynak még inkább az az érzése támadt, hogy ellenszenvesnek kéne találnia, de mégis volt benne valami kisfiús báj, ami vonzóvá tette az amúgy is jóképű fiút. A fiú újra végigmérte Adam-et de most már nem csak Ria vette észre…

- Baj van? - Adam kicsit támadó hangneme elárulta, hogy bosszantja őt...

- Semmi baj... - mosolyodott el a szoborfiú... - ...csak nem találkoztam még félvérrel... - ahogy ezt kimondta Ria újra hallotta Sebastian szavait... a családod elárult engem, te mocskos félvér... 

- Dante! - szólt rá testvérére Cori, amitől nagyot nőtt Ria szemében... Adam viszont vicsorogva állt...

- Beengedtelek a lakásomba, te pedig sértegetsz?

- Azt hiszem, van ennél jobb dolgunk is... - Ria magát is meglepte hangja élességével - meg kell menteni Josh életét...

- Meg kell várnunk amíg a többiek jelentkeznek... addig pihenhetnél... neked kell megtalálnod a kaput... emlékszel? Mi nem látjuk, csak egy tiszta vérű akinek tiszták a szándékai... - emlékeztette Dante... vele kedvesen beszélt, bár Ria legszívesebben kikaparta volna az arrogáns tekintetet a szeméből...

De csak bólintott... bár felkavarodott a gyomra a korábbi eseményektől, most mégis azt az érzést kezdte érezni... a mindent elsöprő éhség és szomjúság érzését és fojtogatta...

- A fenébe... - morgott Adam, mikor megszólalt a csengő... - elfelejtettem a többieket...

Mikor ajtót nyitott, Jamie és Chris, a zenekar további tagjai, álltak ott nevetgélve.

- Mi történt? – hallotta Ria Jamie hangját, amikor meglátta a döbbent Adam arcát...

- Elfelejtettem, hogy megbeszéltünk valamit...

- Dolgod van?

- Hát... őhh... - benézett, és elkerekedett a szeme... Dante és Cori sehol nem voltak... eltűntek a szem elől  - gyertek be... - mondta félhangosan, mire Ria maga mellől a semmiből mormogást hallott, majd lábak dübörögtek sebesen az emelet felé.

Amikor a fiúk meglátták a lányt, elkerekedett szemmel néztek egy pillanatig...

- Azt hiszem mégis jobb lenne ha elmennénk... - fújtatott Chris... - de azt hiszem sejtem, hogy miért nem veszi fel Josh... és miért tűnt el Alex is… - bosszúsan nézett Ria-ra, amitől a lánynak kedve lett volna képen törölni és hangosan a képébe üvölteni Fogalmad sincs mi történik! De csak némán ült tovább és próbálta lenyelni a könnyeket, amik elő készültek törni a szeméből, közben arra gondolt, hogy az nem lenne mindennapi látvány a srácoknak...

A két fiú állt egy darabig, aztán dühösen Adam arcába vágták, hogy erre még tőle sem számítottak, és sarkon fordulva elvonultak... Percek teltek el, Adam még mindig döbbenten állt Ria pedig némán átkozta magát, amiért nem védhette meg őt...

Cori és Delante lassan sétáltak le a lépcsőn, most már teljes pompájukban, olyanok voltak, mint akik önfeledten beszélgetnek, pedig Ria Dante-t egyáltalán nem tudta önfeledtnek elképzelni... Mintha megérezte volna a lány gondolatát, visszatért arcába a szoborszerűség...

- Félv... Adam... valami bajod van? - nézett a meredten álló fiúra

- Nem... már mindegy... - sziszegte az a levegőbe. Ria nem tudta, mi bántja Adam-et jobban, az, hogy Chris és Jamie szemrehányást tettek neki, vagy az, hogy megcsókolták egymást és tulajdon képen a fiúknak igazuk volt abban, hogy miattuk tűnt el Josh vagy az hogy nem mondhatta el, mind veszélyben vannak... mégpedig Ria hibájából... érezte hogy megremeg...

Az idegesség és a felismerés tornádóként söpört végig rajta... minden az én hibám - gondolta... Cori megérezhette a hirtelen feszültségét, mert biztatóan a lány vállára tette a kezét.

- Minden rendben lesz... megtalálod a kaput...

Kicsit sem nagy a nyomás... vágta volna legszívesebben a fejéhez... - Köszi - mondta végül a fogai között kiszűrve a betűket.

Delante egy ellenállhatatlannak vélt mosolyt eresztett Ria felé, de falba ütközött... csak mérgesen maga elé bámult, mire felszisszenve elfordult...

Adam... az arca olyan lett mint a márvány, semmilyen érzelmet nem lehetett leolvasni róla, pedig eddig nem látta még ilyennek a fiút...és a legönzőbb dolog futott át az agyán... talán már nem is akar engem... meggondolta magát, most hogy megkaphat... elhessegette a gondolatot, még ha így is van... miért foglalkozik ezzel egyáltalán...

- Mit jelent... – kezdte Ria hallkan...

- A félvér? - kapta fel a fejét Adam... - Ez egy sértés azokra, akik nem tagjai semmilyen klánnak és emberként próbálnak meg élni a külső világban...

- Akkor én is?

- Nem... a történet kicsit bonyolultabb részleteire nem volt még időnk...

- ... és most sincs - szólalt meg Dante felnézve a telefonja mögül, Ria eddig észre sem vette, hogy nála van… vagy hogy mikor vette elő... - Indulnunk kell! - szinte parancsolta...

- De hova?

- Ahol fegyvert és felszerelést kaphattok... utána pedig megkeressük a kaput... - vigyorodott el megint...

A motoron száguldottak, Adam autója alig bírta tartani a tempót velük. Végül egy házhoz értek. Nem tűnt különösebben furcsának vagy másnak, de Ria végtelen hidegnek érezte a jeges bőre ellenére... volt benne valami különös amikor az ajtóhoz léptek.

- Ez itt egy régi temető helyére épült, úgy intézték az ősök, hogy emberi szem nem láthatja... kicsit démoni... - magyarázta Cori, mintha csak valami városnéző körúton lennének...

Delante felpattintotta a zárat és már bent is voltak. A házban tényleg nem volt semmi kivetnivaló, leszámítva a hideget, amit árasztott. Világos falak és sötét bútorok, és mindent áthatott valami furcsa, mentához hasonló illat. Ahogy előrébb haladtak, a lány meglátta a falakat díszítő furcsa sötét, majdnem fekete cirádákat...

- Ezek teszik láthatatlanná a helyet... vámpírok és vadászok kevert vére...

Fújj... gondolta Ria hirtelen, de aztán nem is tűnt annyira gusztustalannak. Adam a kezébe csúsztatta az övét, halvány mosolya elárulta, hogy visszatért belé az élet... pedig mintha eddig teljesen máshol járt volna...

- Sajnálom... - suttogta... Dante elhúzta a száját... aztán előre lépett és egy szoba ajtaját majdnem feltépte... idegesen

- Ez a fegyvertár... vegyetek ami kell... addig Cori keres nektek ruhát... - azzal sarkon fordult és ott hagyta őket a szobányi fegyverhalom előtt...

A vámpír katonák, vagy minek nevezik magukat, felszerelése nagyon furcsán állt Ria-n... vagy csak ő érezte annak, Adam viszont úgy mutatott benne, mintha rá találták volna ki a fekete bőr szerű nadrágból, fekete trikóból, bakancsból és bőrkabátból álló ruházatot... amúgy sem nagyon különbözött az eddigi ruháitól, de határozottan nem volt táncosruha, sem a lány által megszokott kicsit lezser ruhái...

Miután Cori a lány bakancsa szárába, a nadrágon lévő különböző tokokba és minden létező helyre bepakolta a fegyvereket, határozottan kellemetlenül érezte magam. Mikor pedig megkoronázta a hátára kerülő karddal, már kezde magát úgy érezni, mint egy farsangra készülő kislány, csakhogy, sem ember nem volt, sem pedig farsangra nem készültek... Adam-et kereste a tekintetével, háttal állt a lányoknak és épp megforgatott egy kardot, majd pontosan a hátán lévő tokba csúsztatta... nem először tartott a kezében fegyvert, Ria biztos volta benne... annyi mindent nem tudott róla... Mikor megfordult Ria elkapta róla a tekintetét, hiába érezte mélyen, hogy összetartoznak, még mindig ott lebegett a fejük fölött a mardosó lelkiismeret furdalás... Josh miatt... és mind a ketten érezték...

Mikor végre elindultunk, Delante két fekete színű motorral állt a bejáratnál...

- Ezzel megyünk? – nyögte Ria... soha nem szeretett motorozni... Alex bezzeg mennyire bírná ezt... vajon most mi lehet vele...- futott át az agyán

Dante újra magára varázsolta vigyorát és bólintott...

- Tudod vezetni? - nézett Adamre aki morogva bólogatott...

- Akkor jó... – Ria Adam mögé kucorodott a gyilkos gépen, mikor rádöbbent, ha balesetük is lenne... nem halnának bele. Át röppent a gondolat az agyán, hogy még egy nap sem telt el, akkor még minden normális volt körülötte… 

Felvette a Cori-tól kapott bőr kesztyűket és átölelte Adam derekát.

Ekkor vette észre, hogy Dante vigyorogva bámulja...

- Elviszünk a lehető legközelebb a belső világ kapujához... de ott már neked kell hogy megtaláld... mert nem tudjuk pontosan, hol van...

Bólintotta, pedig egyáltalán nem voltam biztos magában... sőt, rettegett tőle... mi lesz, ha tévednek és nem láthathatja meg a kaput... akkor Josh elveszett... és mindez az ő hibája lesz...

Adam hátába temette az arcát. Bár a hátára erősített kard tokja nyomta, de most nem érdekelte... csak sírni akart és a tudat, hogy nem lehet, még jobban elszomorította...

Nem tudom mennyi idő telt el, de hirtelen megálltunk, legnagyobb meglepetésemre egy motelnél...

- Itt várjuk meg a többieket… - magyarázta Dante, miután leszálltak a motorról… - Cori elment bejelentkezni.

A besötétített szoba falai Ria-t szinte börtönre emlékeztették és újra eszébe juttatták, hogy Josh miatta szenved valahol és most nem haladnak. Delante elment vérért, Adam pedig valami fontos dolgot intézett, persze nem közölte, hogy mit. Cori a szoba sarkában ült egy fotelban és felhúzott lábakkal olvasott, ami meglepte, mert elképzelni sem tudta, hogy hol tartotta a könyvét, táska híjján... a csend is irritáló volt, így bekapcsolta a tévét, de egy pillanatig sem figyelt...

Delante kivágta maga előtt, majd be maga után az ajtót, aminek az lett az eredménye, hogy a mögötte érkező Adam hangos káromkodásba kezdett, mire Dante a földön fetrengett a röhögéstől...

- Nem tudtam, hogy mögöttem vagy... - vigyorgott, persze ez nem volt igaz...

- Naná... a hallásodat a motoron hagytad... - morgott Adam még mindig, miközben egy tasak vérrel leült Ria mellé.

- Nemsokára beérnek minket a többiek... - motyogta a könyvének Cori.

- Már megint mit olvasol? - húzta fel a szemöldökét Dante, mintha olvasni bűn lenne... aztán kikapta a dühösen rámeredő testvére kezéből a könyvet...

- Alkonyat... beszarok, csillogó vámpírok, akik nem szeretik a vért ezért ártatlan állatokat mészárolnak a zacsisvér helyett... jaaa és a gigafarkasokról ne is beszéljünk... mindenki tudja...

De ekkor hátulról tarkón vágta őt Cori...

- Egészen szakértője vagy a történetnek, ahhoz képest, hogy milyen béna... - húzta el a száját, mikor Dante még mindig a tarkóját fogdosta sértődötten. A lány visszavette féltve őrzött könyvét és a kanapéba süppedt. – Utállak!

- "Minden időben szeret, aki igaz barát, és testvérül születik a nyomorúság idejére." - idézte Dante...

- Ez meg mi? Vámpírnaplók? - nézett rá megütközve Cori... 

- Biblia... – suttogta Ria Dante-val egyszerre.... - te tudatlan... - tette hozzá Dante... - Olvasnád inkább azt... sokat tanulhatnál, például a ne paráználkodj... kifejezetten jó hatással lehetne az életedre...

- Ugye most nem jössz megint azzal, hogy nem lehetek együtt Cassiel -el, akkor ne strapáld magad... 

Delante elhúzta a száját és morgott valamit arról, hogy Cori igazán hallgathatna rá és mennyire nem bölcs dolog egy félangyallal kikezdeni... pláne ha vámpírok vagyunk. 

Ria érezte, hogy elszorul a szíve, mert eszébe jutott Alex... épp elmerült volna az önsajnálat tengerében, amikor kopogtak. 

Dante az ajtóhoz futott, Cori eldugta a könyvet, Ria nem látta, hogy hova... Adam pedig elé állt, akár egy élő pajzs...

- Én vagyok... - hallotta kintről... - Rise is velem van...

- Casse... - pattant fel a szőke lány... aha szóval ő az a… nem vámpír hanem valami félangyal... merengett el Ria, de nem volt sok ideje, az ajtón belépett két alak... egyáltalán nem erre számított. 

Cassiel, ugyanolyan ruhát viselt, mint mindenki, tele aggatva fegyverekkel, de a hátán, hatalmas fekete angyalszárnyai nőttek, mikor belépett az utcáról...

- Végre - mozgatta meg szárnyait mintha csak nyújtózkodna - bébiii - kapta fel Cori-t aki rögtön a karjaiba omlott és szenvedélyes csókot váltottak. Dante fújtatott egyet, mint ahogy azt minden valamire való bátyó tenné... Ria majdnem elmosolyodott, de akkor megjött Rise...

- Ariana Shalgiel... ismerem az apádat... megvetem és szánom őt, amiért az aki... remélem nem hasonlítasz rá... - szinte sziszegte a szavakat, akár egy kígyó... Fekete haját szorosan hátrafogta, öltözéke teljesen eltért a többiekétől, fekete miniruhát viselt, neccharisnyával és hosszú szárú csizmával, ami combját is takarta, pontosan úgy festett, mint aki most lépett ki egy divatlapból. Karjai tele láncokkal, amik még mintha a teste felé is folytatódtak volna, fel a vállán aztán eltűntek a ruha alatt. A ruhája alól megvillant egy tőrtok, ami a combjához volt erősítve, majd Ria meglátott még jó pár fegyvert, különböző helyeken. Adam a falat bámulta mereven, mintha nem akarna tudomást venni Rise-ról...

- Nem – felelte végül a lány... - A nevem Ria Lunareth... és nem ismerem azt az embert, aki az apám... csak azt aki felnevelt... és ő jó ember volt...

- Remélem Sebastian nem tudja majd befolyásolni a csinos fejecskédet... - kezdett felforrni Ria agya a lány stílusától... de látszólag Rise eddig tartott igényt a társaságára…

- Delante, még mindig ellenállhatatlan vagy... - simított végig a fiú mellkasán, de az dühösen elkapta a kezét... 

- Szállj le rólam, különben velünk se gyere... - szűrte a fogai között...

- Óhh el is felejtettem... - vigyorgott rá a lány... de Delante gyilkos tekintete leállította a gonoszkodásában... Adamhez fordult...

- Nahát Adam... micsoda meglepetés... vagy ezer éve...

- Nem volt elég régen, amikor utoljára találkoztunk... – Ria azon gondolkozott, hogy Adam- et soha nem látta ilyen arrogánsnak, de tetszett neki, hogy Rise lemondóan elhúzza a száját... Végül csak némán a falnak támaszkodott és elővett egy tőrt, amit nagy hozzáértéssel elkezdett kifényezni.

Ria azon torte a fejét, hogy vajon mit gondolhatott a recepciós, mikor kijelentkeztek… az öt egyenruhás fiatalt bámulta, aztán megakadt a tekintete Rise gyönyörű vonásain és onnantól, mintha kikapcsolták volna az agyát... 

- Én Cassiel-el megyek... - jelentette ki Cori nem kis fejtörést okozva ezzel, hogy ki kivel haladjon tovább... sem Dante sem Adam nem akarta Rise-t... aztán sorsot húztak és Dante nyert... megdöbbenésében Ria-nak még kötekedni sem jutott eszébe... csak elhúzta a száját és felült Dante mögé. A fiú összekulcsolta a lány kezeit maga előtt és elégedetten mosolygott Adam dühös arckifejezésén…

- Remélem nem eszik meg egymást... - bökött Adam és Rise kettőse felé, de Ria-nak csak elszorult a torka, most döbbent rá, hogy egyáltalán nem féltékeny... Dühösen elfordította a fejét és arra gondolt, amikor átváltozott… elvesztette a lelkét… talán már egy lelketlen szörnyeteg lett… Dante észrevehette a küszködését, de félre értette… mert mosolya elhalványult és szinte némán közölte...

- Nincs köztük semmi, nem is volt soha... pedig jó ideje ismerik egymást... tudod Rise... de talán ezt Adamnek kéne elmondania... de ha már így alakult - megvonta a vállát - Rise Adam féltestvére... 

Ria majdnem leesett a fiú mögül meglepettségében... de Delante nevetve beindította a motort és már száguldottak is. A vámpírhallásnak hála a motoron ülve is jól hallották egymást...

- És te… ti együtt voltatok? - kérdezte valami távoli sugallat hatására... különben önszántából tuti, hogy nem beszélgetett volna Delante-val ilyenekről...

- Hát... volt. Rise és én együtt voltunk egy darabig, de aztán több dolog is történt... az egyik és a leglényegesebb az, hogy soha nem szerettük egymást igazán, a másik pedig, hogy Rise megcsalt... ami ennek ellenére bántó volt... így külön váltak útjaink... – szinte mardosó féltékenységet érzett a gyomrában, ahogy arra gondolt, hogy Dante és Rise átölelik egymást… milyen tökéletets… Inkább más felé terelte a szót

- És Cassiel? Ő... tényleg egy angyal?

- Cassiel egy Nefilim, leszármazottja egy Angyalnak és egy vámpír nőnek… érdekes keverék, de hát a húgom mindig is vonzódott a furcsa dolgokhoz... mint pl az Alkonyat... - vigyorodott el... - Nincs semmi baj Cassiel-el... nála jobban senki nem tudja megvédeni Cori-t csak hát... mégis a húgom...

- A Nefilimek nem óriások voltak?

- Mindent elhiszel, amit a Bibliában olvastál? – Ria-nak látnia sem kellett, tudta, hogy Dante elvigyorodott…

- Nem… csak éppen, azt sem hiszem el, hogy vámpírok léteznek…

- Felvilágosítanálak… te is az vagy, ha esetleg még nem tűnt volna fel… - Delante értetlenül megrázta a fejét…

A lány csak belefúrta a hátába az arcát és nyelt egyet…

Az út további részében nem beszélgettek. Némaságba burkolózott, hogy Alex-en merenghessen. Nagyon hiányzott neki, a bátyja, aki mindig meg akarta védeni, de ő most a peremvilágban van és éppen a vámpírok ellen képzik ki...

Adam és Rise melléjük értek és Adam intett, hogy Dante kövesse őt... Pár perccel később megálltak egy elhagyatott, benzinkútnak kinéző helyen...

- Mi az? - kérdezte Dante

- Cseréljünk, mert Rise megharapott... – vicsorgott Adam...

- Is...- nem ment, Ria-nak még mindig a torkán akadt "Isten" neve - az ördögbe... Rise a testvéred, mi lehet olyan szörnyű, amit nem tudtok megbeszélni...

Adam egy gyilkos pillantást vetett Dante-ra, aki a motornak támaszkodva vigyorgott. Karjait keresztbe fonta a mellkasa előtt és csak várt... 

- Jahh... bocs, azt hittem nem titok - rántotta meg a vállát... - na akkor gyere Rise... fenének harapdálod a bátyádat...

- Az öcsém... Adam az öcsém... – a fekete szépség szúrós tekintettel meredt rá...

- CS A K H A L A D J U N K - betűzte Dante, hirtelen fény csillant a szemében.

Rise kelletlenül felmászott mögé, miután felült, Adam pedig letörölte a nyakáról a vért, amit a nővére harapása okozott...

- Elmebeteg... - sziszegte... aztán felült Ria pedig mögé és némán utaztak az elkövetkezendő pár órában... 

Egy erdőbe értek, még mindig senki nem szólalt meg. Cassiel és Cori ugyan végig cseverésztek, de ők ki is maradtak a feszültségből amit Rise jelenléte okozott... meg talán más is...

- Elmondhattad volna – szólalt meg Ria, mikor leszálltak és Adam átölelte, miután kinyújtóztatta fáradt végtagjait... 

- Tudom, de... annyira bosszantó, hogy legszívesebben azt is elfelejteném hogy létezik...

- Az érzés kölcsönös... - lökte vállba hátulról Rise... Ria megforgatta a szemeit és azon gondolkozott mennyire boldog lenne, ha Alex-et csak egy pillanatra láthatná... de nem volt ott.

- Menjünk - lépett mellé a semmiből Dante, szinte arrébb lökve Adam-et. 

Nem sok idő kellett, rövid séta után az erdőben a lány különös fényt látott, mikor megkérdezte mi az... senki nem tudta, hogy miről beszél... ő látta egyedül, így ettől kezdve mind őt követték...