11.rész

11.

„Ha két ember igazán fontos egymás számára, akkor a világ többi része megszűnik létezni. Ha veled vagyok, én pontosan ezt érzem.”

- Amikor tizennégy voltam, Cori pedig tizenegy, akkor történt, tudod, akkor még emberek voltunk... a szüleink nem úgy neveltek minket mint az átlagos embergyerekekt, otthon tanultunk magántanárral, lovagolni és harcolni tanítottak minket. Időnként jöttek hozzánk más vámpírok és a gyerekeikkel játszhattunk... de az emberekkel csak nagyon ritkán...

Egy éjjel aztán felriadtam. Cori nyugodtan aludt, de én hangokat hallottam a házunk alsó szintjéről... ahogy a lépcsőn lefelé lépkedtem, láttam három árnyékot... kettő a szüleimé... a harmadik pedig Sebastian-é volt. Annyira megijedtem... a lépcsőn ülve végignéztem, hogy szó szerint kivégzi a szüleimet... közben folyamatosan arról beszélt, hogy elárulták őt... akkor sikerült először lárhatatlanná válnom, pedig még nem is változtam át... visszarohantam Cori-ért, felkaptam és rohantam vele láthatatlanul az utcákon... – valahonnan zene szólt... Ria már tudta, mert napok óta hallgatták... a farkasok a ha veszélyt éreznek, mindig táncolnak és énekelnek...

- Még csak gyerek voltál... – felelte a lány végül...

- De tudtam, hogy mit kellett volna tennem...

- Megmentetted a húgodat és magadat... a szüleid biztosan nagyon büszkék lennének ezért rád...

Elgondolkozott... Ria pedig elképzelte a szőke hajú gyerek Dante-t, ahogy a még kisebb húgával sétál az éjszakában... és elszorult a szíve... Kopogtak... Delante felállt kinyitni az ajtót... közben morgott valamit, arról, hogy sehol nincs nyugtuk...

- Ridien vagyok, a királynő küldött - lépett be az ajtón egy Sophie-hoz hasonló lény. A fiú bőre kék volt, de ugyanúgy csillogott, mint Sophie-é. A lábai mancsokban végződtek és kék macska farka a háta mögött tekergőzött. Látszólag ideges volt, de sokkal kedvesebben viselkedett, mint Sophie.

- Ééés? – Dante kicsit türelmetlenebb volt az átlagosnál...

- Ja igen, Ria, a királynő üzeni, hogy vár titeket a nagyteremben... valami Josh-ról volt szó... sajnálom, de még csak ma kezdtem az udvarban és máris feladatokkal látnak el... – panaszkodott Ridien Dantenek, de az nem is figyelt rá...

- Josh... – ismételte a lány...

Azonnal talpon volt, mezitláb rohantak a kék macskafiú után át a templomtéren... Dane szorította Ria kezét...

Az angyalok temének köve még az ő bőrükhöz képest is hide volt... pláne hogy beköszöntött a tél...

Emily épp a Cassiel angyalt ábrázoló szobrot nézegette...

- Nagyi... – bukott ki Ria száján... mire Emily megpördült saját tengelye körül és halványan elmosolyodott...

- Nahát... milyen gyorsan jöttetek... - a tekintete a meztelen lábaikra vándorolt... a lány máskor biztosan kellemetlenül érezte volna magát, de most csak egy dolog érdekelte...

- Josh...???

- A katonáink megtalálták... nagyon megkínozták... jó ideje nem evett és talán át is kell változtatni... – csóválta meg a fejét, amitől az ezüstös haja úgy csillogott, mint ezernyi apró holdkő... - jelenleg Sophie ápolja... de nemsokára bemehetsz majd hozzá... gondoltam örülni fogsz...

- Köszönöm... – Ria Emily felé lépett, aztán eszébe jutott, hogy talán illetlenség megölelni a királynőt, még akkor is ha történetesen az tulajdon nagyanyja, de a nő mosolyogva megölelte... furcsa illata volt, mintha a nyár keveredne a tavasz az ősz és a tél ezer illatával

- Üzenek, ha felébred a fiú... addig pedig... pihenjetek, úgy döntöttünk, hogy a Tanács, holnap ellátogat a Peremvilák Vadásztanácsához... szövettségre lépünk, ha sikerül megegyeznünk, hogy megállítsuk Sebastiant... szeretném, ha velem jönnétek holnap...

- Nagyon szívesen... – hajtott fejet Delante...

- És szóljatok a vadászfiúnak is... ő is velünk jön...

- Rendben – felelte a fiúval egyszerre Ria

- Köszönöm...- mondta Emily, azzal elpárolgott előlük.

A fiú átölelte a lány derekát és maga felé fordította.

- Meglett Josh... most már nem kell magadat okolnod semmiért... – mosolygott

- De... ha át kell őt változtatni, az is az én hibám lesz... és, ha nem akarná ezt az életet?

- Erről már igazán nem te tehetsz... – lehajolt és egy puszit nyomott a lány arcára... – valójában az elrablása is Adam hibája volt... nem a tiéd, de az, hogy ennyire megkínozták... pláne nem a te hibád...

Körbe sétálgattak a teremben, amikor Ria megállt egy angyal szobra előtt...

- Shalgiel... – felnézett a fiúra... - Hogy kaphattunk nevet egy angyalról... ez a család elátkozott... 

- Igazából ennek is elég hosszú története van... de lerövidítve a lényege az ami a szemed előtt zajlik... Casse és Cori között... Shalgiel ő is nemzett egyet a bosszú angyalai közül... aki azután mint Cassiel Corival, összejött egy vámpír lánnyal... így tovább adta a képességei egy részét... de ez a te generációdban már alig mutatkozik... de Evelyn... például ezért tud eltűnni, mint a kámfor...

- Azt hittem portált használ, mint Sebastian...

- Tulajdonképpen igazad van...

- Akkor Sebastian és Adam is az angyalvér miatt tudnak portálokon közlekedni?

- Talán igen...

- Akkor én is...

- Ezt évekig is eltarthat megtanulni Ria... – rázta meg a fejét... – és nem hiszem, hogy Evely-n akarná, hogy használd... hiszen nem is beszélt róla... és, ha ő nem segít, akkor nem fogod tudni hogyan kell...

- Talán megkérhetném...

- Szerintem most koncentráljunk a holnapra... aztán majd meglátjuk... – mosolygott a lányra miközben vékony ujjaival végig simított egy kósza hajtincsén, a helyére igazítva azt...

Teljes fegyverzetben vártak a templom előtt Emilyre. Alex idegesen dudorászott valamit, Delante a tőrével játszott. Ria gondolatai elkalandoztak. Eszébe jutott Shalgiel angyal, aki csaádjának az őse, vajon mit gondolna most, hogy Sebastian megszállottságát látva... de nem volt ideje sokáig gondolkozni, Evelyn jelent meg előttük Ridien és Sophie társaságában...

- Köszönöm, hogy velem tartotok...

- Hogy van Josh? – kérdezte Alex idegesen

- Rendben lesz, egyenlőre még mindig nincs magánál, de sokkal jobb az állapota... – felelte Sophie

A híd felé indultak... a világosság ellenére, esett az eső. Ahogy a hídra léptek Ria-t elfogta valami ideges érzés... felidézte az alkalmat, amikor legutóbb ott járt. Akkor Adam várta őket a híd túloldalán... bronz haja az arcába lógott és szemei gonosz fényben égtek... talán soha nem is volt benne jóság... gondolta a lány...

Ezúttal más volt a helyzet. A hídon már várták őket, méghozzá két Vadász... egyenruhájuk a vámpírokéhoz hasonlóan tele volt fegyverekkel. Mindkettőjük hátára nyílvesszőket rejtő tegezt erősítettek... kezükben pihentek az íjjak. Mikor odaértek, meghajoltak a királynő előtt majd egy szó nélkül elindultak a város felé. Nem haladtak túl gyorsan... mintha csak kímélnék magukat, aztán Ria-nak eszébe jutott, hogy annak ellenére, hogy hasonlóak a vámpírokhoz ők mégiscsak inkább emberiek... Alex-re pillantott... Nézte a hosszú fekete hajú fiút, ahogy minden lépésénél, szaporán veszi a levegőt... hallotta, ahogy idegességében dübörög a szíve... Ria egy halvány mosolyt varázsolt arcára, hogy nyugtatni próbálja őt... de Alex, csak visszamosolygott és tovább lépkedett határozottan... A városban most is sötétség volt, a Külsővilághoz hasonlóan. Mindenfelé fáklyák világították be az utcákat. Több irányból figyelték őket, ahogy végig haladtak a főutcán, a vadászok nyomában. Anne jutott eszébe, vajon ő is önszántából állt Sebastian oldalára? Biztosan, hiszen lehtősége lett volna megállítani őt, de ahhelyett egyenesen hozzá rohant... az anyja is elárulta őket... de ez valahogy mégis kevésbé fájt, mint Adam árulása... Adam mellette volt egész életében, az anyja pedig soha nem volt ott, amikor szüksége lett volna rá...

- Ria.. – szakította félbe Delante – baj van...?

- Nem, csak... elgondolkoztam... – súgta a mellette haladó fiúnak...

A főtér hasonló volt, mint a Zártvilágban, de itt nem sétálgattak nézelődők, a vadászok sorakoztak mindenfelé, miközben kiképzőik hangos kiáltásokkal osztották a parancsokat. Az egyes csapatokat különféle színű ruhák jellemezték... Az egyik Alexéhoz hasonlóan fekete ruhás kiképző eléjük lépett...

- Alexander... csak hogy előkerültél... – morgott rá a fiúra, aki ettől még idegesebb lett... – elárulnád... – de elakadt mondandójában, mikor végignézett az Alex-et kísérő társaságon... a két katona felé fordult...

- Elárulnátok, hogy mi folyik itt?

- A Tanács hívatta a Vámpírok királynőjét, a többiek a kísérői... az ifjú vadász pedig a Zártvilágból jött... velük együtt...

- Talán majd elmagyarázhatnád... mi folyik itt... – fordult vissza a kiképző Alexhez...

- Mindent megtud a maga idejében Vadász... – szólt közbe leplezett türelmetlenséggel Evelyn... a kiképző csalódottan ellépett az útból...

A főtéren álló hatalmas létesítmény szinte minden részlete üvegből épült , és itt egyáltalán nem hasonlított templomra. Inkább olyan volt, mint egy üvegház és egy mesebeli kastély keveréke, emeletekkel és rengeteg üveggel. Ria több felé is mocorgást látott, ahogy közeledtek. A kapun belépve azonnal megcsapta valami elképesztően émelyítő virágillat. Szívesen prüszkölt volna egyet, de inkább csak koncentrált, hogy ne szagoljon a levegőbe véletlenül sem. Delante is elfintorodott... Az előcsarnokon haladtak át, egy üveg kupola alatt... körülöttük milliónyinak tűnő különböző színű és fajtájú virágok tengere sorakozott... A katonák kapkodva tovább haladtak... ők sem bírják a tömény illatot – gondolta Ria.

A csarnokból az előttük lévő terembe léptek. A lány azonnal látta a falakról zölden és ezüstösen világító láthatatlanná tévő jeleket... az egész termet beborították, még az üveg tetőt is, ami a világítás miatt, árnyékokat vetett a lábuk alá...

A terem közepén egy asztalnál ültek páran. Fekete csuklyás köpenyt viseltek, amelyeken szintén végig láthatóan voltak az ezüst rajzolatok. Egy hely állt üresen, melyet azonnal elfoglalt Emily. A gyertyák fényei máskor ezüstös haját most arannyá festették, fehér ruhája pedig úgy virította fekete gyülekezetben, mintha ő lenne a nap, a sötét égen.

- Köszönöm, hogy fogadnak bennünket! – Kezdett bele... – Mint már bizonyára mind tudják, azért jöttem, hogy összefogjunk Sebastian ellen...

- A fiáról beszél... – hördült fel az egyik Tanácstag

- Így van, de minket vámpírokat, nem vakít el a családi kötelék, úgy ahogyan az embereket... tudom, hogy a fiam bűnt követ el... és tisztában vagyok a következményekkel, amit a tettei okozhatnak...

- Ha az emberiség ellen indul újra... a vadászok feladata megállítani őt... – szólalt meg újra a csukja alól az alőző hang... Ria elgondolkozott, hogy vajon a Tanács tagjai is egytől egyig olyan fiatalok maradtak-e, mint Alex, vagy Anne...

- A Vadászok annak idején sem tudták őt megállítani amikor Maleficus boszorkánymester segítségével kioltotta a Napot, ezzel lehetővé téve a vámpíroknak és a démonoknak, hogy az emberek között járjanak...

- A Vadászok helyre hozták a hibát és azóta eltelt több mint tizenöt év... – felelte az előző

- Nincs igazad testvér... – szólalt meg egy határozottabb, mélyebb hang... – A Vadászok akkor tévedtek... engedtünk Sebastiannak, amikor megengedtük, hogy töröljék az emlékeket... miután azt gondoltuk, hogy nem él... hagytuk, hogy az emberek Nap és emlékek nélkül éljenek...

Ria érezte, hogy megfeszül... a vadászok hagyták, hogy az emberek emlékeit elvegye az apja... hirtelen megvetést érzett... szeretett volna újra az utcán lenni...

- Amíg a tanács ülésezik... addig a királynő kivételével, megkérek mindenkit, hogy távozzon... – hallatszott egy hang az épület minden sarka és fala felől... Ria Emilyre nézett, aki alig láthatóan bólintott.

Ridien és Sophie már elindultak kifelé, így Dante és a lány kelletlenül követték őket... Alex is épp indult volna, de az egyik hang megállította...

- Alexander! Keresd meg a szakaszodat és csatlakozz hozzájuk...

- Én... – nyögte, mire Ria megtorpant... – szívesebben maradnék a húgommal....

- A vámpír nem a testvéred... a szakaszodban a helyed... vadászként ez a kötelességed... – A lány látta, ahogy Alex keze ökölbe szorul, de fejet hajt, majd elhalad mellettük...

- Akkor is a húgom... de rendben... megkeresem a szakaszomat... – dünnyögte inkább csak magának. – Sajnálom – nézett Ria-ra és dühösen kivonult a teremből... Delante és Ria némán követték... A főtéren sorakozó vadászok között a lány elvesztette szem elől a bátyját... igen - gondolta... Alex akkor is a bátyja... bosszantotta a lányt, hogy elválasztották őket egymástól... Ridian és Sophie elvonultak a tér egyik félreeső sarkába és a vadászokat figyelték.

- Idegesít ez a semmit tevés... – még mindig az üvegkastély előtt álltak, Dante legalább tízszer mondta már el, hogy mennyire idegesíti a semmit tevés, de Ria-t nem zavarta... ő is ugyanezt érezte. Semmit nem tudtak és a tanács órák óta ülésezett...

- Ki az a... Maleficus? – kérdezte Ria...

- Maleficus egy boszorkánymester volt... egy olyan warlock, aki bármit megtett volna annak, aki egy jó boszorkány erejét ígéri neki... de a vámpírok „történelemkönyveiben” nem lehet olvasni róla, hogy Sebastian egy boszorkánymester segítségével oltotta ki a napot, ahogy arról sem tudtam eddig, hogy a Tanács engedélyezte az emberek emlékeinek kitörlését... – dühös fény villant a szemében...

- Talán jobb lenne, ha... nem is lépnének szövettségre velünk... – merengett el a lány...

- Mind követünk el hibákat Ria... talán most... helyre hozzák a korábbi hibákat...

Az ezüstösen csillogó jelekkel ellátott hatalmas üvegajtó kitárult. Emily és egy csukjás lépett ki rajta. A vadászok mind megálltak és feléjük fordultak.

- A Tanács döntött... – mennydörögte a csukja alól a hang... – szövettségre lépünk az elátkozott lényekkel... mire Evelyn királynő visszatér katonáival, mindenki álljon készen... Mindenre fessetek láthatatlan jeleket... át kell lépnünk a Külső világba, hogy megállítsuk Sebastiant... szeretnénk, ha ez minél kevésbé tűnne fel az embereknek!

- PARANCSÁRA URAM – zúgott fel a vadászok tengerének végtelenített morajlása... Ria megborzongott a hangtól.

- Menjünk... – lépett melléjük Emily. Érzelemmentes arca nem árult el semmit... Ria nem tudta, vajon aggódik-e... a nő portált nyitott... – siessetek... – szólt, majd mind átléptek egyenesen az Angyalok termébe...

- Azta... – nyögte Ria. A portálon átlépni olyan volt, mintha egy felhőn haladna át. Fehér köd borította a szemüket egy pillanatra majd a célállomáson találták magukat.

- Sophie és Ridian! – szólt Emily a macskalényeknek... – szóljatok a testvéreiteknek... mindenkire szükségünk lesz... Minden vezető legyen itt ma este kilencre az angyalok termében... személyesen akarom elmondani nekik, hogy milyen döntésre jutott a Tanács. Delante – fordult felénk - menjeltek, szóljatok Cassielnek... most beszédem van vele... ti pedig kilencre gyertek vissza... addig készüljetek fel...