9.rész

9.

„Attól még, hogy az embernek valakivel közös a DNS-készlete, még nem kell, hogy legyen bennük bármi közös ezen felül.”

A fiú arcán sötét, soha nem látott vigyor terült szét...

- Kedves tőletek, hogy beugrottatok... talán vissza is fordulhattok, vagy... csatlakozhattok... hozzám és Sebastianhoz – sétált fel alá a döbbenten állók előtt... mintha a hangja is más lett volna... egész lényéből áradt valami démoni gonoszság, amit Ria soha nem érzett azelőtt...

- Ez nem te vagy.... – nézett Ria szinte kérlelve a fiút

- Ó dehogynem... végig ez voltam én! Tudod... még egy kicsit élveztem is a veled való játszadozást... a családunk ostobább mint hittem... szinte szégyenlem, hogy egy család vagyunk... annyira könnyen ment...

- Miről beszélsz? – sziszegte Ria fintorra húzva az orrát...

- Arról... hogy valójában... én vagyok a bátyád... nem Alex...

- Hazudsz!!! – nézett a kék szemekbe... csak most döbbent rá, hogy pontosan olyanok a saját szemei mint Adam-é...

- Tényleg hazudnék? Miért tenném? – vigyorodott el újra... - Apánk terve tökéletes volt... elrejtett engem, hogy a drága anyánk, ne tudjon megölni... presze az ostoba így is ott hagyott titeket, mert azt hitte, hogy Alex át fog változni... Egy nő, aki nem látja, hogy nem a saját gyerekét neveli... szánalomra méltó...

- Talán örült neki, hogy nem egy ilyen rohadékot kell felnevelnie... – sziszegte most Rise...

- Te és a te családod, legalább olyan ostobák vagytok... szóval nem villognék itt a helyedben...

- És honnan tudod, hogy Sebastian nem vert át téged is?

- Azt nem tenné... – hajtotta le a fejét, a kapucnia alól kibukó bronz tincsek eltakarták a szemét... - Idő  közben végig a bosszút tervezte... ahogy felnőttem és átváltoztam, azonnal újra magához vett és megtanított mindenre... utána beépültem közétek... könnyen ment... annyira naívak voltatok...

- Akkor Alex... – nyögte a lány...

- Alex, árván maradt amikor a csúnya vámpír bácsi megölte a vadász szüleit... a saját fiát kicserélete az árván maradt gyerekkel... igazából... az ostoba anyánk jót tett neki azzal, hogy magával vitte... most otthon van... de nem sokáig élvezheti a Peremvilág szépségeit... ugyanis az apánk nemsokára véghez viszi a tervét... de ha most megbocsájtotok... még rengeteg dolgom van – újabb gonosz vigyor követte a mondandóját...

Ria érezte, hogy minden idegszála megfeszül... az ember akiben megbízott valójában a testvére... és mégis elárulta őt...

- Gondolom Sebastian nem tud róla, hogy most itt vagy... – Szólalt meg Dante...

- Nem, de megbízik az ítélőképességemben...

- Undorodom tőled... te beteg vagy....– Ria érezte, ahogy véres könnyei végigfolynak az arcán...

- Beteg? Nem hiszem, maximum számító és rideg... nehogy azt hidd, hogy egy pillanatig is éreztem irántad bármit is... csak arra kellettél, hogy bejussak a Zártvilágba...

- Akkor meg minek csókoltál meg?

- Először is... te csókoltál meg engem... másodszor pedig... tudtam, hogy így még jobban összetörhetlek lelkileg... ezért is... lettem olyan dühös, amikor a hős szerelmesünk karjaiban találtalak... azt akartam, hogy szeress engem, hogy velem gyere amikor minden a helyére kerül... de most már megvetlek, mert tudod az igazat, mégis ott állsz és az ő kezét fogod... de soha nem vonzódtam hozzád, nem vagyok beteg...

- Most jöttem rá... – kiáltott fel hirtelen Dante, amivel mindenkit meglepett... – te szerelmes vagy Alex-be...

- Ezt meg honnan veszed? – nézett fel Ria...

Adam tekintete egy pillanatra zavarossá vált, majd hirtelen Dante felé vetette magát

- Most MEGÖLLEK!!! – üvöltötte...

Delante védelmezőn átölelte Ria-t. Adam, mintha lefagyott volna, állt meg előttük hirtelen...

- El kell halasztanunk a halálodat... – már egyáltalán nem volt jó kedvében... azzal eltűnt...

- Végig áruló volt... – suttogta a lány... beletemetve arcát Dante mellkasába.. – utána kell mennünk...

- Nem lehet... Sebastian portálokat használ a közlekedéshez... valószínűleg... Adam is tudja használni őket, ezért tűnt el nyomtalanul... de mi nem tehetünk semmit...

- De ha már itt vagyunk... nézzünk körbe... hátha tudunk segíteni – szólalt meg az eddig szoborként némán álló Rise... Ria ekkor döbbent rá... nem csak őt árulta el Adam...

Rise fújtatott egyet... akiről azt gondolta, hogy áruló... most kiderült, hogy nem szimplán őt árulta el... hanem az egész családját kihasználta és még csak nem is a testvére... Sebastian miatt egy vadidegen átverte... arra a haragra nem volt szó, amit érzett... dühösen megpörgette egyik láncát, ami szikrákat hányt a levegőbe...

- Honnan tudtad, hogy Adam....?

Dante egy pillanatra megtorpant, hogy a többiek mögé kerüljenek...

- Emlékszel, amikor utoljára vadászni voltatok... emberként...? Alex látott valamit az erdőben... igazából az én voltam... a kardomat látta, mert épp üldöztem egy... bansheet... de amikor megláttalak titeket, nem tudtam tovább menni. A fáról figyeltelek titeket, és sok illat mellett... éreztem, hogy Adam vámpír... és éreztem, azt a jellegzetes szagot, amit az okoz, ha a fajtánkbeli vonzódik valakihez aki épp a közvetlen környezetében van... és mivel tudta, hogy te a húga vagy... ezért nem maradt más...

- ... mint Alex... – döbbent le Ria...

- Ne maradjatok le! Risenak igaza van, legalább elmondhatnánk nekik, mit tervez Sebastian... – kiabált vissza Cori

- Ha egyáltalán bejutunk a városukba... vámpírok vagyunk, ők pedig vadászok...

- Én nem vagyok vámpír... – nyögte az őr... mire Rise hangosan felciccentett...

- A lényeg, hogy nem lesz könnyű bejutni... – nyugtázta a lány...

Mindentől függetlenül elindultak a távolban állomásozó vadászok irányába. Rájuk telepedett, valami mindent átható idegesség... de Ria-t nem csak ez zavarta... Josh jutott eszébe... Adam őt is felhasználta... vajon most elengedik... nem tartotta valószínűnek... nem ér nekik semmit egy ember élete... Kétségbeesetten gondolt rá, hogy megölhetik a fiút... miatta rabola el Sebastian... vagyis... rabolták el... a bátyja és az apja... Alexre gondolt... vajon tudja már az igazat... elmondta már neki valaki?

A válaszra nem kellett sokat várnia... ahogy rohantak előre, valaki kardot rántva ugrott felé... azonnal felismerte Alexet...

- Várj!!! – kiabálta, mire a fiú megtorpant...

- Ria? Tényleg te vagy??

- Én... és nagyon örülök, hogy látlak... – bátortalanul lépett egyet a fiú felé, félt, hogy az elutasítóan viselkedik majd, de az csak leeresztette a kardját tartó kezét és átölelte a húgát.

- Olyan más lettél... – mosolygott keserűen, miután eleresztették egymást... – de nem biztonságos itt ácsorogni... nektek... menjünk a városba... – nézett körbe, majd végig húga mellett állókon, egy pillanatra megakadt a tekintete Dante és Ria összefonódott újjain... mintha egy halvány mosoly hullámzott volna végig arcán...

Miután szélsebesen áthaladtak, a kapun, Alexet követve, a fiú, egy házba terelte őket. Látszólag üres volt. Be volt rendezve, de mintha nem lakná senki. A falakat itt is a láthatalanság jelei borították, de nem sötét, száradt vér volt, hanem ezüst színű valami...

Mind leültek a fóliákkal leterített ülőgarnitúrára, csak Cassiel maradt állva, szárnyait nyújtóztatva. Alex Ria mellett foglalt helyet és átölelte...

- Olyan hideg vagy... – mosolyodott el...

- Al... Adam elárult minket... – nézett rá Ria keserűen... mindent elmesélt részletesen az elejétől... Alex némán hallgatta végig...

- Ezek szerint... én nem is... nem vagyunk testvérek...?

A lány megrázta a fejét...

Elmélázott... először lemondóan sóhajtott, de aztán felpattant... szinte dühösen kiabált...

- Engem ez nem érdekel Ria... akkor is a húgomként szeretlek és nem bántanálak soha... és a barátaidat sem! – jelentette ki... – most pedig szólnunk kell anyunak... majd ő szól a Vadásztanácsnak...

- Anyunak? – nézett mosolyogva Ria... – ez egészen úgy hangzott, mintha megbocsájtottál volna...

- Ne is mondd... miután átváltoztál el kellett jönnünk onnan... először rettenetesen haragudtam mindenkire és persze mindenért anyut okoltam, de aztán sokat beszélgettünk... rájöttem, hogy nincs választásom, és itt biztonságban vagyunk... persze végig rettegtem, hogy mi lehet veled, de aztán jött a levél, hogy a Zárt világban vagytok és Adam melletted van... persze megnyugodtam...

Aztán kiképeztek, persze a sok vadászat miatt nem voltak olyan nagy hiányosságaim, csak a futás és az erőnlét volt, amin csiszolni kellett... kiderült, hogy még mindig 18 vagyok tulajdonképpen... ami tök jó... tudtad, hogy a vadászok is örökké élnek?

- Igen... – vigyorogtam rá... eszembe sem jutott, hogy nem látott még így, de most döbbenten meredt fogaimra... – sajnálom... – nyögtem...

- Na, olyanom nincs... – nevetett... – visszatérve a lényeg az, hogy megértettem, hogy anyu mit miért tett és elfogadtam magamat... de azt senki nem tudta, hogy mi történik odaát... ahogy a vadászok arról a kapuról sem tudnak, amit ti használtatok... de most siessünk... remélem még lesz időnk beszélgetni...

- Remek... menjünk... nyomasztó ez a hely... – pattant fel Rise... Alex csillogó szemekkel követte, ahogy elsétált mellette... Ria ismerte ezt a tekintetet... ahogy ismerte Alexet is... és elmosolyodott...

Újra a város utcáin voltak, ezúttal több vadász mellett is elhaladtak, akik döbbenten méregették őket... Alex határozottan lépkedett előttük, amíg el nem értek egy újabb házhoz. Kisebb volt, mint az előző, de ránézésre látni lehetett, hogy laknak benne...

- Al, te vagy az? – hallotta meg Ria az anyja ismerős hangját... – főztem...

- Főzött??? – nézett a lány vigyorogva Alex fintorgó arcára...

- Meg akar ölni... – nevetett fel... – ha jót akarsz... mondd, hogy nem vagy éhe....

- én már nem eszem... – fitorodott el Ria...

- Jaaa téényleg... – húzta el Alex...

Cipők kopogását lehetett hallani... majd megjelent az ajtóban a fiatal nő alakja... fekete miniruhát viselt és mezitláb lépkedett feléjük... még mindig kortalan volt, mintha Alex a barátnőjével élne... a lány érezte, hogy megszorítja Dante kezét... aki ettől elmosolyodott...

- Ria! – kiáltott fel Anne, majd végigfutott a tekintete a jelen lévőkön... – és mások... – nyögte... – majd megakadt a szeme Delante és Ria összefonódó kezén és a millanatnyi döbbenet után halvány mosolyra húzta a száját...

- Nagy baj van... – suttogta Alex... – és nagyon ki fogsz akadni, szóval ülj le...

A nő engedelmeskedett... a konyhaszéken ücsörgött, amíg Alex, Ria és a többiek felváltva előadták neki a történteket... Amikor ahhoz a részhez értek, hogy Alex valójában nem is a fia... felpattant és kevergetni kezdte a lábosban rotyogó beazonosíthatatlan levet... mintha halaszthatatlan dolga lenne vele...

Meállt, megtámaszkodott a pulton, és lehajtott fejjel kezdett beszélni...

- Az nem lehet... Adam nem lehet az én fiam... de... valahol mindig tudtam, hogy Alexnek át kellett volna változnia... ahogy... valahol mindig is tudtam, hogy... Sebastian végig át vert... ahgy azt is, hogy furcsán kötődtem Adamhez... ez első perctől, ahogy meláttam, tudtam, hogy valahonnan ismerem... de mint tudjuk, soha nem voltam épp minta anya... hát hogy ismerhettem volna meg a saját fiamat...

- Anyu... – szólalt meg Ria... – nekem ettől még Alex marad a bátyám, ahogy neked is Alex marad a fiad... de most... meg kell mentenünk magunkat és az embereket... Sebastian-tól és Adam-től... – ahogy a nő vállára tette a kezét az ilyedten ellépett mellőle...

- Jesszus de hideg vagy... – de aztán visszalépett és megölelte Ria-t...

- Sajnálom... – sziszegte a lány... az elmúlt órában ezt többször megkapta... – ... el kell menned a Vadásztanácshoz...

- Rendben... ti maradjatok itt, különben még bajba kerülhettek... – azzal belebújt egy combig érő lapos sarkú csízmába és villámgyorssan eltűnt...

Alex még mindig Rise-t bámulta, akinek ez nem tűnt fel... máskor biztosan kihasználta volna a kínálkozó lehetőséget, de most csak a láncait forgatta mérgében, közben a csukjással, Cori-val és Cassiel-el folytatott bájcsevejt, amihez Alex is csatlakozott lassan... Dante átölelte Ria-t és némán jelezte, hogy vonuljanak félre... az előszobában találtak nyugalmat...

- Jól vagy? – szorította magához a fiú...

- Nem tudom... eddig is sok minden változott és Alex, mag anyu is... olyan könnyen vették a dolgokat, de én azt érzem, mintha gyomron rúgtak volna... Adam duplán söt triplán elárult és szemrebbenés nélkül feláldozta Josh-t...

- És még meg is csókolt téged... – morogta villanó fénnyel a szemében Delate

- Eszembe se juttasd, így is undorodom magamtól miatta... tudonom kellett volna...

- Senki nem tudhatta... és te így is... a legtöbbször úgy emlegetted Adam-et, mintha a bátyád lenne, csak éppen abban tévedtünk mindannyian... hogy végig rossz oldalon állt... A legfontosabb, hogy megmentsük azt a Josht... azon kívül...szerintem itt már megtettünk mindent, amit tudtunk... megvárjuk milyen döntést hoz a Vadásztanács... és utána visszamegyünk a Zártvilágba, hogy kitaláljuk, hogy menthetnénk meg a barátotokat... talán Alex-nek el kéne mondani, mit érez iránta Adam... talán...

- NEM... – a lány szinte felkiáltott... – nem akarom, hogy Alex bármilyen ostoba csapda állításában részt vegyen csaliként...

- Rendben, ne hargudj... igazad van... én sem tenném ki Cori-t ilyen veszélynek...

Ria bólintott... Dante mellkasába temette arcát, a fiú pedig szorosabban ölelte.

- Köszönöm, hogy segítesz... – dünnyögte. A fiú teste elnyomta a hangját...

- Ria... én mindig melletted leszek... – ígérte meg...