4.rész

4.

„Az emberek nem születnek jónak vagy rossznak. Talán hajlamosak rá, hogy ilyenek vagy olyanok legyenek, de az számít, ki hogyan éli le az életét.”

 - A zárt világban - kezdte Adam - olyan lények élnek, amikről eddig csak mesékben hallottál...
- Úgy érted... tündérek... boszorkányok... zombik?
- Zombik nem...
- Ja... azok a temetőkben... – húzta fel a szemöldökét a lány…
- Neem... - fintorgott... - zombik nem léteznek. Ria, ez most fontos...
- Hogy nem léteznek zombik...?
- Ria! - csattant fel... nem értékelte a hirtelen jött cinizmust - Figyelj... a zárt világot körül veszi a peremvilág, ahol a vadászok élnek, ők tartják a zárt világban a lényeket. Édesanyád vámpírvadász, a valódi apád pedig...
- Festő...
- NEM... Ria, lehet hogy őt tartod az apádnak, de a vére nem folyik az ereidben, viszont az apád... ő vámpír, aki azzal, hogy annak idején anyádat be tudta hálózni, ebbe a világba került... onnantól kezdve sereget gyűjtött titokban, több társát kimenekítette a zárt világból... azután… valahogy kioltották a Napot…
- Ez végül is valahol érthető... nem élhetnek... élhetünk úgy mint az állatok egy ketrecben...
Felnevetett...
- A zárt világ közel sem ketrec... egy rejtett világ, amit az emberek nem láthatnak... de gyönyörű... és hidd el, semmi köze holmi ketrecekhez... a lényeg viszont, hogy Sebastian, az apád, a peremvilág ellenlázadt, hogy a mágikus lények szabadon mászkálhassanak és megmutathassák magukat az emberek előtt... fel akarták emészteni az ismert világban élő embereket… gondolj csak bele, ha a világ összes vámpírja embervérrel táplálkozna… nem zacskóból, vagy állatokból… és amikor a Nap nem világított többé… az emberek ellene fordultak… ezért Sebastian elvette az emlékeiket, persze volt akiket megölt… páran azok akik csatlakoztak hozzá... ma is az emberek között élnek a családjaikkal...
- Akkor te is...
- Nem én... a szüleim... Sebastian katonái közé álltak, mert tudod... elég meggyőző tudott lenni, de Ria, tudnod kell, hogy nagyon veszélyes...
- Miért kéne nekem ezzel foglalkoznom... hiszen ennek több éve...
- Mert most, hogy közülünk való lettél... Sebastian talán visszatér...
- Hogyhogy vissza?
- Amikor a peremvilág megtudta, hogy valaki ellenük szervezkedik, összefogtak néhány nagy hatalmú mágussal, hogy akik a külső világban (az emberek között) élnek ne találhassák meg a zárt világot, hacsak a szándéka nem tiszta... és szívből jövő... persze Sebastian mindent megpróbált, új vámpírokat hozott létre, gyerekeket akikkel megpróbálta megkerestetni a bejáratot, persze nem járt sikerrel... aztán, egyszer csak senki nem hallott róla többet...
- Meghalt?
- Nem, nem hinném... - gondolkozott el egy pillanatra... - a vámpírok nem halnak meg könnyen... Sebastian azzal, hogy meg akarja támadni a peremet... veszélybe sodorja...
- ... értem az egész világ sorsa meg... ilyenek... mintha valami könyvben olvasnám... - rázta meg a fejét a lány...
- Ria... Sebastian meg fog keresni téged... azért is hoztalak ide...
- Várj, akkor Alex bajban lehet...
- Alex... ő csatlakozik a peremvilághoz anyukátokkal... már mondtam…
- hogy vámpírvadász lesz? – fintorgott a gondoltattól... - de hát akkor... meg kell hogy öljön… ha találkozunk…
- A közös ellenség... sokszor megoldja az ilyen problémákat... de most... jobb ha nem futtok össze... bár Alex azt a megoldást ment el megtalálni amivel visszaváltoztathat téged... de nem fogja megtalálni... mert ez nem egy influenza... lassan rájön erre és akkor... sajnos szörnyetegnek fog látni minket...
- Akkor mentsük meg...
- Hát nem érted Ria... ott biztonságban van... ezzel mentjük meg... és azzal, ha előbb találjuk meg az apádat, mint a vadászok...
- Nem az apám...
Ria úgy érezte felfordul a gyomra, kiszakította magát Adam karjaiból, amik eddig védelmezőn ölelték és rohanni kezdett... rohanni az éjszakába.
Elvesztem – gondolta… Az egyetlen ember, akire számíthat Adam... és ő sem ember... és már ő maga sem tudja mi igaz és mi nem... egy közeli park felé vette az irányt... némán a padra ült, felhúzott lábakkal és csak nézte, ahogy a tó tükörré simult a hideg éjszakán... aznap nem voltak csillagok, mégis minden olyan világosnak és szépnek tűnt körülötte...

Josh... Ria elcsodálkozott, akár egy jó kutya, megérezte a közeledő gitáros fiú illatát. Pont felé lépkedett lehajtott fejjel, talán job lenne ha bújna, de elkésett, a fiú észrevette. Mosolyogva megduplázta lépteinek gyorsaságát.
- Hé... - ölelte magához, ahogy a lány felállt a padról - milyen szép vagy ma is... - ahogy Ria felé hajolt, a lányt elfogta valami mardosó... az éhséghez és minden szomjúsághoz amit egész életében érezett nem hasonlítható érzés... meg kell állnia, erőltette magát... az ajkain érezte az új fogait, képtelenség, hogy Josh ne vegye észre... az érzés felerősödött, a fiú nyakán szinte látta az ereiben csörgedező vért… nyelni próbált, de csak fájdalmasan égett a torka…
- Josh... – suttogta
Nem tudta mit mondhatna...- bocs, de vámpír lettem, amúgy Adam is az… JA és Alex és az évekkel ezelőtt eltűnt anyám vámpírvadászok, apám pedig egy őrült, aki az emberek közé engedett minden démont és szörnyet, kioltotta a napot és most azt tervezi hogy elemésztik az általad normálisnak ismert világot... remek kis sztori...
- Figyelek... – a fiú leült a padra Ria meg fel alá járkált előtte... aztán beugrott a legjobb megoldás... bár... fájdalmas, de így meg tudja védeni... magától és az őrült világától...
- Én... nem akarok többet találkozni veled...
- Adam miatt...?
- Őh... nem csak azért, hanem mert minden olyan kusza és bonyolult lett körülöttem... és... -
Josh felpattant... Ria soha nem látta dühösnek azelőtt, hát most az volt...
- Hazudtál nekem Ria... azt mondtad, soha nem kéne Adam... - ez az... haragszik... bár tényleg nem akart soha semmit a fiútól, most mégis belül érezte a mardó fájdalmat, ami mintha szétszakítaná, de gúnyos vigyorra húzta a száját...
- Ne már… Kinek ne kéne... - szinte gonosznak érezte magát, talán az is lett... - most megyek... azért sajnálom... - vetette oda, de csak rontott a helyzeten...
- Francokat sajnálod... úgy lépsz át rajtam, mint egy hülye ribanc... mi történt veled Ria... ez nem te vagy... - háttal állt ugyan neki de érezte, hogy végigfolyik egy vércsepp az arcán...
- Nem volt köztünk semi, nem tartozom különösebben magyarázattal… és nem is ismersz... - suttogta és elindult határozott léptekkel, mikor visszaért Adam a lépcsőn ült.

A fiú némán figyelte, ahogy a lány mellé csúszik. Átölelte és a vércseppeket törölgette az arcáról, amik ellepték addigra... Mintha minden feltörő könnycsepp fájt volna neki is… a lány szomorú volt és neki meg kell vígasztalnia…
- Mi történt?
- Találkoztam vele... Josh... én megbántottam, hogy ne essen baja...
- Sajnálom Ria... tudom, hogy milyen igazságtalan... de jobb lesz így...
- Tudom... de igazából... azt hiszem, ez akkor is így lett volna, ha ember maradok... azt hiszem egy ideje másképp látlak… - nézett a fiú kék szemébe. Vészesen közelinek tűnt, de most nem bánta... - én...
Nem volt ideje befejezni... máris a fiú ajkait érintette a sajátjával, talán még jobban vonzotta magához, mint valaha... minden megváltozott és vele együtt ő is. Az első óvatos érintés után már egymás száját tépték vadul. A lépcső belevágott a térdébe, ahogy Adam az ölébe rántotta...
- Nem is tudod mióta... – nyögte a fiú... de aztán újra összeforrtak...
- Milyen romantikus... - szólalt meg egy hang mellettük... egy fiatal fiú állt ott. Alig tűnt többnek húsznál... vöröses égnek meredő haja és vonásai ismerősnek voltak Ria-nak, de nem tudta honnan... szemei kéken világítottak... fekete szerelésében a lányt a gothokra emlékeztette, de meglepően jól állt rajta, mintha ez lenne a természetes… A hátán két kard állt keresztben... Ria úgy bámult rá, mintha... tényleg ismerné...
- Ariana... - szólt... évek óta nem hívta így senki... talán csak amikor még nagyon kicsi volt...
- Sebastian... - nyögte Adam... - miért jöttél?
- Természetesen a lányomért... és cseppet sem örülök neki, hogy pont veled találom itt... a családod elárult engem, te mocskos félvér... - morgott Adamre... Adam arcára undor ült ki.
- Ria itt marad...
- Ezt neki kéne eldöntenie... végül is van nálam valami, ami nagyon kellhet neki... - csettintett egyet... Ria majdnem hanyatt esett, amikor a levegőben megjelent egy fekete lyuk, egyre szélesedett, amíg akkora nem lett, hogy simán belefért volna egy ember. A lyuk túloldalán meglátták Josh ájult testét... a lány azonnal megmozdult, de Adam visszatartotta...
- Ne... ez csak egy kép...
- Szóval... Ariana, a barátotok nálam van... gyere el a peremvilághoz, ha újra látni akarod és mutasd meg nekem hol van a zárt világ kapuja!
- Honnan tudhatnám?
- Mert tisztavérű nemes vámpír vagy, akinek a szándéka szívből jön és őszinte... hiszen valahol szereted ezt az embert... - az ember szót szinte méregként köpte a levegőbe...
Ria Adamre nézett, aki halványan elmosolyodott...
- Megmentjük... - ígérte egy hang suttogása a fülébe... nem tudta honnan jött de láthatóan nem csak ő hallotta, hanem Adam is... - megígérem, hogy megmentjük... mondj nemet...
- Nem... nem megyek veled sehova... – sziszegte Ria...
- Akkor a barátod már nem él sokáig... adok neked három napot Ariana... de csak mert a lányom vagy…
- Ne hívj így...
- Én adtam neked ezt a nevet... hát viseld büszkén... az apád vagyok...
- Te nem vagy az apám... - köpte utána, mikor a fiú elfordult... - az apám egy rendes ember volt...
Nevetése még percekig visszhangzott az utcában, miután eltűnt, a fekete lyukkal együtt ami Josh-t rejtette...
- Most mi lesz? - nézett Adamre Ria kétségbeesetten, aztán eszébe jutott a hang...
- Segítünk nektek... - tűnt elő a semmiből egy lány és egy fiú... talán húsz év körül lehettek, Sebastianéhoz hasonló öltözéket viseltek. A lány jó egy fejjel magasabb volt Ria-nal, szőke haja szorosan összefogva, mindenfelé fegyverekkel az öltözékén olyan volt, mint egy ősi harcos hercegnő. Zölden villogó szemei szinte ugyanolyanok voltak, mint a mellette álló szintén tejfölszőke félhosszú hajú fiúé, aki most láthatóan baromi nagy önelégültséggel egy motornak dőlve állt, ugyanolyan a ruhában, tele aggatva fegyverekkel... mosolyában volt valami egyszerre dögös és ijesztő… Ria tekintete megakadt az oráában lévő vékony karikán… annyira nem illett a szobor- arcú fiúhoz…
- Kik vagytok? – kérdezte végül
- Dante és Cori – válaszolt először Adam, a lány legnagyobb meglepetésére…
- Delante és Cornelia Wood... – javította ki a bemutatást a lány - … testvérek vagyunk. A szüleink Sebastian katonái közé tartoztak, de már mindkettőjüket levadászta ez az aljas féreg... amiért normális életet akartak élni... - hajtotta le a fejét a lány. A fiú egy ezüst színű tőrrel piszkálta a körmeit - Ria elgondolkozott rajta, hogy vajon az ezüst tényleg árt e a vámpíroknak - de most egy pillanatra megállt a tevékenységében...
- A ti harcotok a miénk is... szeretnék segíteni, persze, csak, ha nincs ellenetekre... - olyan arrogáns volt, hogy Ria késztetést érzett, hogy jól bokánrúgja és elszaladjon, de visszafogta magát… - Páran csatlakoznak majd még... amikor megtudtuk, hogy Ariana tudatára ébredt... mindenkinek szóltunk aki segíthet...
- Remek! - nyögte Adam... - Akkor talán menjünk be a házba…