8.rész

8.

„Egyik árulás maga után vonja a többit.

Egyik hazugság a másikat. Minden titok újakat szül.”

Delante az ágyon feküdt a hátán, amig Ria az ablakban ült és csak szőtte a sorokat, az elmúlt napokról... úgy figyelte a lányt, mint vadász a zsákmányát, bármikor ugrásra készen, ha az megmozdul. De valójában Dante gyönyörködött prédájában. A beszűrődő fény rezessé varázsolta a lány világosbarna haját, bőre fehér volt mint a hó. Elmélázva bámult rá, csak akkor tért vissza amikor meghallotta a lány hangját...

- Megint úgy nézel... – mondta zavarában

- Mert gyönyörű vagy - állt fel az ágyról és már ott is volt a lány mellett, aki mosolyogva nézett fel rá. 

Mikor megcsókolta, újra hallotta a zenét, elgondolkozott rajta, hogy vajon természetes lesz e valaha, hogy megcsókolhatja a lányt, vagy meg fogják e unni egymást valaha, de az elmúlt egy héten, csak méginkább vonzotta őt.

Ria lassan nyitotta ki a szemét a csókjuk után, de máris újra mosolygott...

- Azt ígérted, hogy hagysz írni...

- El is mehetek... – fintorgott Delante

- Ne... azt ne... – Ria letette a füzetet és a tollat maga mellé és a fiú nyaka köré fonta karjait... – inkább menjünk valahova, itt vagyunk egy hete és állandóan a szobákban kuksolunk... – elgondolkozott... Adam azóta ki sem jött... amikor Ria megpróbált bekopogni hozzá, nem engedte... gorombán elküldte...

- Megint Adam-re gondolsz... – húzta el a száját a fiú... – hidd el, hogy azzal nem segítesz rajta, ha emészted magad...

- Tudom, de akkor is... megbántottam... velem nem beszél, de talán, ha más... – Dante felhúzta a szemöldökét...

- Azt akarod, hogy lelkizzek egy fiúval, aki nem tud túllépni rajtad? – hangja olyan cinikus volt, hogy Ria elnevette magát...

- Talán megnyílna neked... mégis csak Rise... – A fiú megrázta a fejét lemondóan...

- Rendben, megpróbálom... de nem ígérek semmit... – beletúrt majdnem fehér hajába... – de sokkal jössz ezért...

Ria mosolyogva bólintott... – rendben... megegyeztünk...

Delante lehajolt még egy csókért és eltűnt a szobából, az ajtó csapódása jelezte, hogy távozott rajta.

Ria belemerült a gondolataiba, majd papírra vetette az arra érdemes emlékeket...

Kopogott... a válaszra várva hanagul nekidőlt a falnak...

- Ki az?

- Egy dögös szőke a szomszédból... – vinnyogott lányos hangon Delante...

- Húzz el... – hallotta a választ...

- Ne már... engedj be... beszélnünk kell – mondta most már saját hangján...

- Mi a fenének? Az arcomba akarod dörgölni, hogy te nyertél? Gratulálok.... – Adam hangja rideg volt...

- Rendben, akkor elmegyek... – sziszegte dühösen Dante... nincs neki türelme ehhez... – Ria nem ezt érdemi... – vágta még oda...

Az ajtó kinyílt...

- Gyere... – hallotta bentről a fiú hangját... – minek vagy itt? Te is azt gondolod, hogy képtelen vagyok tovább lépni egyedül??? – a szemei szinte szikrákat szórtak...

- Hát nem úgy festesz... – vigyorodott el Dante... – már ne is haragudj...

Adam haja össze vissza állt, mintha most kelt volna fel. Nem volt rajta póló így látszottak felsőtestét ellepő tetoválásai. A nadrágja olyan hosszú volt, hogy eltakarta meztelen lábfejét. Az ágyon ült és dühösen meredt Delante-ra aki egy tőrrel játszott.

- Nem értesz... nem ért senki... Ria mellettem nőtt fel és én jó ideje szerettem... legalább is azt hittem, hogy úgy szeretem... aztán amikor összejötttünk, már nem volt ember, én pedig éreztem, hogy a köztünk lévő kötelék... megváltozott... inkább olyan mintha a húgom lenne... érted? De ettől még ROHADT dühös lettem, amikor megláttalak titeket... – hiába öntötte szavait Dante-re, arca semmilyen érzelmet nem mutatott

- Hogy ne értenélek... a nővéred... tudod... hasonló volt ami közöttünk zajlott... csak soha nem éreztem a testvéremnek...

- Nem is tudtam, hogy együtt voltatok...

- Sokmindent nem tudsz róla, engem pedig nem is ismertél... csak talán valami rémképeid voltak rólam...

- Hát az tuti, hogy nem veled álmodtam rózsaszínt... – prüszkölte már kevésbé idegesen Adam...

Dante, csak felnevetett...

- Mindegy, a lényeg, hogy Ria-t nagyon bántja, hogy ez... így történt... és szerintem megérdemelné, hogy szóba állj vele...

- Rendben... majd... meglátom... – mosolygott Adam... volt valami a mosolyában, amitől Dante egy pillanatra megborzongott, de nem mutatta hirtelen jött feszültségét...

- Na most hogy kicsevegtük magunkat... megyek is... – azzal eltűnt Adam szobájából...

Delante nyújtózott egyet, miközben Ria mellett sétált a városban.

- Szerintem akkor is jó ötlet volt, ha te unod... – morgolódott Ria...

- Szeretek sétálni, félreértettél, nem unom... csak idegesít, hogy itt vagyunk több hete és semmit nem tudunk senkiről... a bátyádról annyi hír jött, hogy megkezdték a kiképzését, ami ránk nézve nem túl jó hír... az ember barátotokról, pedig semmi és Sebastiannak sincs semmi nyoma...

- Tudom, én is olyan tehetetlennek érzem magam – értett egyet végül Ria... elgondolkozott Alex-en, vajon jól érzi ott magát az anyjukkal? Nem valószínű...

Hirtelen éles hang hasított a fülébe, Dante felkapta a fejét...

- Valami nagy baj lehet... – mondta elkapva Ria kezét, elkezdett rohanni a Menedék felé

A lány nézte, ahogy minden más lény hozzájuk hasonlóan hirtelen rohanásba kezd... Dante Evelyn temploma felé rohant. Az őrök nem álltak a helyükön, mitn amikor Ria-ék megérkeztek...

Átvágtattak az Angyalok termén, Evelyn a trónja felől lépett épp eléjük, amikor megálltak...

- Mi történt? – kérdezte Ria

- Valaki áttört a kapun... bárki is az, bentről engedték át a Zárt világba... – meredt maga elé elgondolkozva a nő... – reméljük, hogy nem Sebastian az... öltözzetek át és menjetek a kapuhoz, ahol átjöttetek ellenőrizzétek... Delante, vigyázz Ariana-ra kérlek! – mondta, majd eltűnt, pontosan úgy, ahogy előkerült, mikor Ria először látta...

Dante ránézett...

- Nem muszáj jönnöd... – motyogta...

- De, hát azt mondta...

- Nem baj... nem akarom, hogy bajod essen...

- Én viszont menni akarok, végre hasznossá tehetem magam... – nézett a zölden világító szemekbe határozottan és már el is indult a menedék felé...

Az emeletre érve bekopogtak a többiekhez, mindenki ajtót nyitott, kivéve Adam... nem válaszolt, de az ajtaja továbbra is zárva volt...

- Akkor duzzogj tovább... – kiabált be Dante... de nem kapott választ...

Ria olyan sebesen öltötte magára a vámpír katonák felszerelését, ahogy csak bírta. A helyükre pakolta fegyvereit és közben némán imádkozni próbált, hogy ne kelljen használia őket... a kardja zölden fénylett, mikor megérintette az egész szobában világosabb lett tőle... majd besötétedett, mikor a tokba csúsztatta...

A folyosón Dante már várt rá...

- Casse és Cori majd utánunk jönnek, Rise pedig már előre ment egy katonával... úgyhogy induljunk...

- És Adam?

- Még mindig a szobájában duzzog...

- Rendben... hagyjuk akkor... – vonta meg a vállát Ria... legalább nem lesz semmi baja... gondolta. Kezét a fiú kezébe csúsztatta és máris futásnak eredtek, vámpírokhoz máltón percek alatt tették meg az utat... a kapunál ott állt Rise és egy katona... a kapu nyitva állt a feliratok pedig összekuszálódtak rajta.

- Biztosan itt jött át...

- De ki engedte be? – kérdezte Rise a csukjás katonától.

- Nem tudjuk... – Ahogy észrevettek minket felénk fordultak...

- Körülbelül tizenöt perce jött át valaki ezen a kapun... valaki beengedte az illetőt bentről, különben nem látta volna meg a Zárt világot... azóta aki átjött és aki beengedte az is eltűnt... valószínűleg, együtt haladtak tovább, mégpedig a híd felé...

- Hova vezet a híd? – kérdezte Ria csendesen...

- A Peremvilágba... – kapta a választ Risetól, aki most mosolyogva nézett rá... fel sem tűnt neki eddig, hogy a lány, mióta Dante-val van mindta kedvesebb lenne vele...

- Akkor talán oda akart menni... – Vonta le a következtetést Delante...

- Akkor talán utána kéne mennünk... Sebastian az... ahogy jöttünk, hallottam a gondolatai egy részét... de aztán eltűnt...– érkezett meg Cassiel nyomában Cori-val.

- Nem tudom... – rázta meg a fejét Rise...

- Alex a Peremvilágban van... – hasított a felismerés Ria-ba, akár egy villám...

- A vadászok meg tudják védeni magukat két vámpírral szemben...

- És ha nem ketten vannak...? – nyögte Ria...

- Nem tudhatjuk... ahogy azt sem, hogy ki engedte át Sebastiant...

- Sajnos azt hiszem én tudom... – szólalt meg az eddig elmélázó Cassiel, mind rá meredtek– Adam- nek tegnap óta elég zavarosak voltak a gondolatai, de nem figyeltem rá, mert betudtam annak, hogy megbántódott, amiért Ria Dante-t választotta... – a lány érezte, hogy elvörösödne, ha tudna, ahogy minden szem rá szegeződött egy pillanatra... de Delante megszorította a kezét... mintha azt mondaná ’nyugi’... – De most már értem, direkt zavart össze... hogy ne halljam a gondolatait Sebastianról...

- De miért tette volna? – kérdezte Ria kétségbeesetten... védeni akarta Adam-et, de érezte, hogy valójában annyira eltávoldott tőle, hogy azt sem vette volna észre, ha a fiú tömeggyilkos lett titokban...

- Mert az anyja mindig is Sebastian felé húzott... – felelte Rise... – az apánk ráparancsolt a feleségére, hogy száljanak ki Sebastian felkeléséből... de az a nő... mindig hűséges maradt... titokban...

Nem vitatta senki az igazát...

- Akkor is meg kell próbálnunk utána menni, talán jobb belátásra bírhatjuk... – sziszegte a fogai között Ria... – Rise... Adam még is csak a testvéred...

A lány egy pillanatra elgondolkozott...

- Igaza van... – látta be végül... – menjünk utánuk...

- Szólnunk kéne a katonáknak... – mondta a mellette álló csukjás alak...

- Nem... túl kockázatos... – felelte a lány... – rögtön megölnék... ennyien megyünk...

Rohanni kezdtek a híd felé... Ria idegessége egyre nőtt, ahogy közeledtek. Delante a híd előtt megtorpant...

- Talán itt kéne maradnod... – nézett kérlelőn Riára, de a lány hajthatatlan volt...

- Ne kezdjük ezt megint... Adam... a barátom... végig velem volt, amig felnőttem... nem hiszem, hogy ennyire megváltozott volna...

- Talán soha nem az volt, akinek mutatta magát... – felelte Delante keserűen...

A lány megrázta a fejét, mintha csak azzal kirázhatná a fejéből, azt ami történik körülötte... majd a kezét a fiú kezébe csúsztatta és már haladtak is tovább... A híd most is pontosan olyan volt, mint legutóbb, nem lehetett látni, hogy hova vezet... de ahogy előre haladtak,  feltárult előttük az ismerős fal... pontosan olyan volt, mint az erdőben, zölden világított... ahogy odaértek, látta, hogy az előttük feltáruló kapu itt is nyitva áll...

Mikor áthaladtak rajta, mindenki kéznél tartotta a fegyverét... Dante is előkapta a kardját Ria pedig követte. Rise testéről, mint, ha kígyók lennének a kezébe csúsztak a láncok, Cassiel egy vörösen izzó tőrt tartott, a csukjás katona és Cori pedig a Ria-ékéhoz hasonló kardokkal haladtak előre... A kapu túloldalán minden más volt... sokkal jobban hasonlított minden a Ria által ismert világra... itt sem volt világos, a távolban fények villantak, mintha fényképeznének... a hídnak ezen a végén pedig ott állt egy sötét ruhás kapucnis alak... ahogy közelebb értek, Ria megismerte... Adam volt az.