Posta

Sziasztok!

Kiváncsiak lennétek mit alkottam mostanában? :)
gondoltam felmérem ki szeretne olvasni tőlem...
ha elérjük a 3 "jó" - t vagy kapok 2 kommentet, akkor felrakok 1 részt... :))
Addig is egy kis bemelegítés...

Prológus

„Az álmokkal az a baj, hogy az ember akkor tudja meg, hogy álmodott, mikor fölébred. Mikor már mindennek vége.”

Amikor a Napháború végetért, eltűntek az emlékek... pontosan akkor, mikor kialudt a Nap...ezért, az emberek csak a könyvekből emlékeztek a múltra...Csak egy kisebb földrész maradt talán valaha Európához tartozott, ezen a kis szigeten élt az a kevés klánokba verődött ember... A Nap eltűnésével, kitörtek a vulkánok, elolvadtak a végtelen jégmezők, akikel nem a természet végzett, azokat a háború alatt pusztították el...
A pénz is eltűnt a világból, de minden más visszanyerte az értékét, újra a szórakoztatásról szólt a zene, felbecsülhetetlen értékűek lettek a könyvek... és sokkal értékesebb lett az energia, az étel, a víz...
Az emberek újra vadászni kezdtek, hogy élelemhez juthassanak, és annak ellenére, hogy többé nem világította be a Nap a földet, az emberek túlélőkké váltak.



Ziláltan, megnedvesítette a kezében lévő rongyot, azután, hogy lehült, a tarkójához, majd a halántékához nyomta, nem mintha ez segített volna. Öklendezve a wc fölé hajolt, de már nem volt mit kiadnia magából. Végül csak a lélegzetét szabályossá lassítva elterült a fürdőszoba jeges padlóján.
Mikor lehúnyta a szemét, hogy ne kavarogjon előtte a kékre mázolt fal, újra látta maga előtt, a haldokló apját. Mióta meghalt, Ria minden éjjel szenvedett. A szeme láttára halt meg az az ember, aki felnevelte. Mintha csak valami szürreális valóságba keveredne, a padlón vergődött. Az álma folytatódott. Egy feketébe öltözött ember kilép a gyászolók közül és csukjája alól nevetés hallatszik… Ria azonnal menekülni akart, nem tudta miért, vagy mi elől menekült, de a keze remegett és szétszakította a szívét a félelem és a fájdalom fémes, keserű érzése. A szájába gyűlt ugyan ez az íz, amitől szédülve újra a wc fölé hajolt öklendezni, abban a pillanatban, ahogy kiszakadt a rémálomból…
Szédült és még mindig forgott vele a világ, amikor a tükörhöz lépett, meg kellett támaszkodnia, hogy talpon tudjon maradni. Az a lány aki a tükörből visszanézett, szinte nem is hasonlított korábbi önmagára. A régi Ariana csak egy lány volt, egyszerű problémákkal, az új Ria egy megtört valaki volt, csak halvány emlékképe önmagának. Világos barna haja összekócolódva, bőre kifakulva… az erek látszódtak szinte a bőrén, annyira sápadt volt, csak kék szemei világítottak most is feltűnően.